A Red Bull Racing négyszeres világbajnoka néhány hónappal ezelőtt már ellátogatott a helyszínre, ahol a beszámolók szerint nem hivatalos körrekordot is döntött, azonban az igazi megmérettetés csak most jön számára, amikor rajthoz állhat a hétvégén megrendezésre kerülő NLS7 és NLS8 futamokon.
Mivel Verstappen még nem rendelkezik az úgynevezett Nordschleife-licensszel, első körben egy visszafojtott Porsche Cayman volánja mögött állhat rajthoz, hogy aztán később egy kategóriával feljebb is megmérettethesse magát.
A felhajtás már most óriási a Nordscheifén, amit jól jelez az is, hogy a Nürburgring üzemeltetőinek hivatalos közleményt kellett kiadniuk a várható torlódások miatt, egyben arra kértek mindenkit, hogy ezt észben tartva időben induljanak el otthonról.
Verstappen szombati és vasárnapi időmérőjét illetve futamát is élőben, ingyenesen követhetik a nézők, az erről szóló cikkünket itt találjátok.