
Zak Brown megerősítette, hogy a McLaren F1-es pilótái a jövőben akár a Le Mans-i 24 órás versenyen is rajthoz állhatnak.
Bár a sorozat híreit szorosan követők számára talán nem lesznek komoly meglepetések, de azért elmondható, hogy az amerikai széria elég sok változást hajtott végre a 2026-os naptárát illetően, legyen szó a konkrét helyszínek cserélődéséről vagy az időpontokról.
Az összetettben is az élen álló Német Gábor, Németh Gergely kettős diadalmaskodott a vasárnap véget ért Győr-ralin, a HUMDA országos ralibajnokság idei negyedik futamán, amelyen végig óriási csatát vívott a végül 1.7 másodperces hátránnyal másodikként záró Turán Frigyes, Zsiros Gábor duóval.
Az első futamon magabiztos rajt-cél győzelmet aratott, a második pedig harmadikként ért célba a címvédő és hatszoros Európa-bajnok Kiss Norbert, a Révész Racing versenyzője a gyorsasági kamion Eb idei hatodik, belgiumi fordulójának vasárnapi zárónapján.
A négyszeres világbajnok első Nordschleife-versenye minden várakozást felülmúló nézőszámot vonzott.
A korábbi F2-es bajnok Felipe Drugovich az Andretti Formula E csapatához szerződött a 2025-26-os szezonra.
Illetéktelen jármű hajtott fel a hetedik gyorsasági szakaszra, majdnem frontálisan ütközött a versenyorvos autójával.
A Forma-1 és a Forma-2 szezonja is Bakuban folytatódik, Kiss Norbiék pedig Franciaországba látogatnak.
Az első futamhoz hasonlóan a második versenyen is Hyundai-győzelem született Ausztráliában: ezúttal Girolami nem talált legyőzőre, Michelisz pedig a kilencedik lett.
Max Verstappennek pénteken vezetői vizsgát kellett tennie a Nürburgring Nordschleifén, amit Andreas Gülden vezetési instruktor kísért végig.
Az első futamot megnyerte, a másodikon pedig hatodikként ért célba a címvédő és hatszoros Európa-bajnok Kiss Norbert, a Révész Racing versenyzője a gyorsasági kamion Eb belgiumi fordulójának szombati versenynapján, ezzel 72 pontra növelte előnyét az összetett élén.
Max Verstappen világos álláspontot fogalmazott meg a legendás német pálya és a Forma-1 kapcsolatáról, miután szombaton GT3-as autóval teljesítette bemutatkozását a Nürburgringen.
Hat sérülttel járó baleset történt a Győr Rally kisgyónbányai szakaszán, a verseny részben törlésre került.