
A megszokottól eltérő program és a kétféle útburkolaton zajló verseny mind az indulók, mind pedig a nézők számára különleges élményt ígér a hétvégén szerencsi központtal sorra kerülő Zemplén-ralin, a HUMDA országos ralibajnokság idei zárófutamán - mondta Jacsó Tibor, a szervező ÉMAM Zrt. vezérigazgatója a versenyt beharangozó sajtótájékoztatón.
Sikeres versenyen van túl Michelisz Norbert, aki Kínában szombat reggel a 3. helyről rajtolva dobogós pozícióban zárt.
Ezúttal csak a 11. helyen tudott végezni a Hyundai pilótája, Michelisz Norbert, miután a 14. rajtkockából várhatta a versenyt a címvédő.
Futamokkal és időmérőkkel jelentkezik a Forma-1, a MotoGP és a TCR World Tour mezőnye, így ezúttal sem lesz hiány a programokból.
Ezúttal is a szerencsi központú Zemplén-ralival zárul a HUMDA országos ralibajnokság szezonja, a november 7. és 9. között sorra kerülő eseménynek pedig annak ellenére lesz tétje, hogy az abszolút elsőséget már korábban bebiztosította a Német Gábor, Németh Gergely duó.
Erős teljesítményt nyújtva az összetettbeli harmadik helyen végzett a brit F4-es bajnokságban Molnár Martin.
A vasárnapi első futamon rajt-cél győzelmet aratott, majd az idényzáró viadalon nyolcadikként ért célba a friss hétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert, a Révész Racing versenyzője a gyorsasági kamion Eb idei utolsó állomásán, a spanyolországi Jaramában.
Herczig Norbert és Ferencz Ramón megnyerte a Szlovéniában hétvégén rendezett Nova Gorica-ralit.
Elsősorban azért érez büszkeséget, mert átlagos családi körülmények közül indulva vált minden idők legsikeresebb kamionversenyzőjévé Kiss Norbert, a Révész Racing pilótája, aki a franciaországi Le Mans-ban rendezett idei hetedik forduló vasárnap délutáni futamán aratott győzelmével hetedszer nyerte meg a gyorsasági kamion Európa-bajnokságot.
Csalódottak, hogy nem küzdhetnek tovább a bajnoki címért, de büszkék is az idei teljesítményükre Turán Frigyesék, akiket "nem érintett jól", hogy az idény elején meghirdetetthez képest eggyel kevesebb futamot rendeznek a HUMDA országos ralibajnokságban.
Kovács Bálint csapatával megnyerte a Superstock 1000-es kategória versenyét és az összetett harmadik helyén zárt a hosszútávú gyorsaságimotoros-világbajnokság franciaországi futamán, a 24 órás Bol d'Or-on, amellyel a magyar versenyző a géposztály vb-pontversenyében is a harmadikként végzett.