Motorsport.hu|2025. 11. 10. 20:06
A McLarent irányító Andrea Stella úgy gondolja, Oscar Piastri „szigorú” büntetést kapott a Brazil Nagydíj során, mivel szerinte Andrea Kimi Antonellit is ugyanakkora felelősség terheli, mint pilótáját.

A verseny hatodik körében történt újraindítást remekül kapta el az ausztrál versenyző, aki a belső íven próbálkozott kifékezős manőverrel, miközben mellette ott volt Antonelli és Charles Leclerc is. Piastri azonban blokkolta az első kerekét, így nekiment a Mercedes újoncának, aki emiatt eltalálta a Ferrarit.

Leclerc versenye méterekkel később véget is ért, hiszen eltört a felfüggesztése, miközben Piastri és Antonelli tovább tudott menni. A stewardok az eset vizsgálata után megállapították, hogy a McLaren-versenyzőt terheli a felelősség, így tíz másodperces időbüntetést szabtak ki neki.

Az indoklásból kiderült, hogy meglátásuk szerint Piastri még nem volt teljesen Antonelli mellett a kanyarcsúcspont előtt, ezért nem érdemelte ki, hogy helyet hagyjanak neki, ráadásul el is fékezte magát, tehát nem kontrollálta teljes mértékben az autóját, és ez vezetett a balesethez.

Érdekes, hogy Piastri nem igazán értett ezzel egyet, és még Leclerc is félig védelmébe vette ellenfelét, mivel szerinte részben Antonellit is felelősség terheli, mert az olasz „úgy vette a kanyart, mintha Oscar ott sem lett volna”. A McLaren csapatvezetője, Stella hasonló véleményen van.

„Ami a büntetést illeti, az szerintem egyértelműen a szigorú oldalra tehető. Igaz, hogy látunk Oscartól egy kis elfékezést, de ezzel egyidőben tartani tudja az ívét, és végső soron ez az, ami számít. Úgy vélem, a felelősséget Kimivel is meg kell osztani, mert Kimi tudta, hogy Oscar ott van belül, a balesetet pedig vélhetően el lehetett volna kerülni. Kimi talán aggódott, hogy Leclerc a külső oldalán van. Nehéz helyzet, az biztos.”

„A büntetés viszont összességében szigorú Oscarra nézve, mert őt tették teljes egészében felelőssé az incidensért. Ettől függetlenül ezen már túl vagyunk, szóval szeretném ismét kihangsúlyozni a bírák iránti tiszteletünket. Elfogadjuk, továbblépünk.”

Stellát végül még a bajnoki állásról is kérdezték, ahol Lando Norris az újabb győzelme révén 24 pontos előnyre tett szert márkatársával szemben. „Én kizárólag úgy tekintek erre, hogy versenyről versenyre haladok, és biztosítani akarom, hogy maximalizáljuk a szerzett pontokat. A versenyző és a csapat szempontjából az a lényeg, hogy saját magunkra és a hétvégék kivitelezésre fókuszáljunk, mint ahogyan Lando tette azt Brazíliában vagy Mexikóban.”

„Oscarnál eközben biztosra kell mennünk, hogy minden lehetőséget kihasználunk. Ami a pontokat illeti, majd Vegas után vetünk rájuk egy pillantást, aztán meglátjuk, hogy állunk. És ugyanez lesz Katar és Abu-Dzabi után is.”