A 2026-os Forma–1-es idény egyik visszatérő témája már a téli teszteken kirajzolódott, ugyanis az új motorformula nemcsak a teljesítményelosztást írta át, hanem a rajtok dinamikáját is alaposan felforgatta. A Ferrari csapatfőnöke, Fred Vasseur most elárulta, hogy ők erre már egy évvel korábban figyelmeztették az FIA-t, ám akkor süket fülekre találtak.
Az idei szabálycsomag a karosszériák mellett az erőforrásokat is gyökeresen átalakította. Az új koncepció 50-50 százalékos arányban osztja meg a hajtást az elektromos és a belső égésű egység között, miközben az MGU-H kikerült a rendszerből. Ez az elem korábban a forró kipufogógáz energiáját hasznosította, és fontos szerepet játszott a rajtoknál is.
Az MGU-H eltűnésével a versenyzőknek magasabb fordulatszámon kell tartaniuk a motort az ideális elinduláshoz, ami hosszabb és nehezebben kezelhető rajtprocedúrát eredményezett. A barcelonai és a bahreini teszteken több pilóta is küszködött a tapadással, a mezőnyben pedig akadtak, akik biztonsági aggályokat is megfogalmaztak.
A Ferrari már 2025-ben jelezte a gondot
Vasseur szerint mindez nem érhette volna váratlanul a szövetséget, ugyanis a francia szakember emlékeztetett rá, hogy a Ferrari már 2025-ben szólt az FIA-nak a várható problémákról.
„Egy évvel ezelőtt jeleztük ezt a kérdést az FIA felé a rajtprocedúrával kapcsolatban, mert már akkor látszott, hogy trükkös lesz” – mondta a sajtónak, majd hozzátette, hogy a paddockban sokan tisztában voltak a helyzettel.
„Mindenki tudta, hogy az MGU-H nélkül ez a hétvége egyik kényes pontja lesz. Az FIA úgy döntött, hogy nem változtat az eljáráson” – fogalmazott, emlékeztetve arra is, hogy a gyártók az érvényben lévő szabályok alapján alakították ki az erőforrások architektúráját. „Mindannyian ezekre a szabályokra alapozva hoztunk döntéseket a motor felépítéséről.”
Végül mégis módosítottak
Azóta a jelek szerint a nemzetközi szövetség is belátta, hogy finomhangolásra van szükség. A múlt héten új rajtprocedúrát próbáltak ki, amely során az utolsó autó rajtrácsra érkezése után öt másodpercig kék fény villog, és csak ezt követően kapcsolnak fel a megszokott piros lámpák. Ez némi plusz időt ad a versenyzőknek, hogy beállítsák a megfelelő rajtkonfigurációt.
Vasseur üdvözölte a változtatást. „Szerintem az új eljárás a villogó fényekkel mindenkinek megfelel” – értékelt, majd jelezte, hogy a csapatok körében is pozitív a fogadtatás. „Mindenki elégedett vele, mindannyian úgy gondoljuk, hogy biztonságos, szóval maradjunk ennél.”
Arra az esetre is volt válasza, ha valaki mégsem érezné komfortosnak az új rendszert. „Ha valaki nincs meggyőződve róla, mindig rajtolhat a bokszutcából, ha úgy érzi, hogy nem biztonságos” – jegyezte meg félig komolyan.
