Hamilton a tavalyi csalódást keltő első ferraris szezonja után most szeretne visszavágni, és erre papíron jó esélyt kínálnak neki a megújult szabályok és autók. A 2022-től 2025-ig tartó korszakban jól látszott, hogy nem feltétlenül találja az összhangot a szívóhatású, rendkívül merev és sokszor kiszámíthatatlan masinákkal, ami gyakran rányomta a bélyegét a teljesítményére.
A mostani megújulással érkezett kisebb, könnyebb és mozgékonyabb autók viszont friss lendületet adhatnak a hétszeres bajnoknak, aki láthatóan felszabadultabb és motiváltabb, mint tavaly. A korábban az F1-ben is versenyző Davidson pedig azok táborát erősíti, akik szerint a 2026-os szezonban talán ismét a régi Hamiltont láthatjuk majd.
„Nem volt őt könnyű nézni és hallgatni. Nem érződött helyesnek, és számomra ő nem a valódi Lewis volt. Remélhetőleg most azonban olyan autója lesz, amellyel folyamatosan ott lehet lenni az élmezőnyben és akár futamgyőzelmeket is szerezhet vele. Biztos vagyok benne, hogy idén fog majd versenyeket nyerni. Majd meglátjuk.”
„Tavaly semmi sem állt neki össze, leszámítva azt a kínai sprinthétvégét. A tehetsége azonban még mindig megvan. Most csak valahogy ismét a felszínre kell ezt hozni a csapat, az autó és a helyzet segítségével. Idén az izgat engem az egyik leginkább, hogy ő miként fog teljesíteni.”
Davidson amondó, hogy az új autók a legjobbat hozhatják ki Hamiltonból. „Az autó alapvetően izgágább, ő pedig jól tudja ezt olvasni. Remélhetőleg nem lesznek annyira a penge élén, mert akkor újra megmutathatja azt az oldalát, amelyet mindenki ismer. Egyértelmű, hogy nem volt meg nála az összhang az előző generációs autókkal, melyek merevek voltak, alacsonyan futottak és hirtelen és erőszakosan csúsztak meg.”
„Ő egyike azoknak a versenyzőknek, akik szeretik, ha mozog alattuk az autó, de mégis kezesebbek. Szorítok tehát érte, és remélem, idén vissza tud kerülni abba a zónába, ahová szeretne.”
-crop-1200x800.jpg)