A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff kijelentette a német alakulat tükreinek kapcsán, hogy folyamatosan együttműködnek az FIA-val, és nem vállalnak kockázatot az új szabályok „hajnalán”.

Nemrégiben a Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto tette szóvá, hogy a Mercedes tükreinek érdekes elhelyezése nem amiatt került oda, hogy a lehető legtöbbet lássanak hátra a német istálló pilótái, hanem azért, hogy aerodinamikailag hatékonyabbá tegyék a kocsit.

A Red Bull-csapatfőnök Christian Horner azt mondta, az F1-nek el kell kerülnie a „tükörháborút”, és hozzátette, nemrég a Technikai Tanácsadó Bizottságban beszéltek a dologról.

A Mercedes-istálló első embere, Toto Wolff csütörtök délután Szaúd-Arábiában reagált a „vádakra”, aki bár fairnek tartja a megoldás megkérdőjelezését, úgy véli, teljesen szabályosan jártak el, és az FIA-val folyamatosan egyeztetnek.

„Azt gondolom, teljesen fair, hogy egy csapat megkérdőjelez egy dolgot egy másik autón, tehát ilyen szempontból a szokásos mederben folyik az ’üzlet’. Mi próbálunk a lehető legkörültekintőbbek lenni, főleg az új szabályok korszakában.”

„Ilyenkor azt akarod, hogy az FIA minden egyes lépésedről tudjon, mi pedig emiatt nem is vállaltunk semmiféle kockázatot” – reagált Wolff, akinek a csapata a konstruktőri második helyről várhatja a folytatást.

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL