Antonelli már túl van a felemásan alakuló első F1-es idényén, vagyis 2026-ban már egy szezon rutinjával a háta mögött vághat neki a megújulást hozó szabálykorszaknak. Az új regulák sok szempontból egészen mást követelnek majd meg a pilótáktól, mint az előzőek, és sok múlhat majd azon, kinek mennyi extra mentális kapacitása marad a vezetésen kívül.
Shovlin ennek kapcsán arról beszélt, hogy szerinte Antonelli a gyors alkalmazkodók közé fog tartozni, mivel a videójátékos, szimulátoros múltja nagy segítségére lesz. „Már kezdjük őt sokkal jobban érteni. Nagyon kényelmesen érzi már magát a csapatnál. Bízik a saját teljesítményében, és izgatottan várjuk, hogy fog menni ebben a szezonban” – kezdte a szakember.
„A szabályokhoz való alkalmazkodás elsősorban a gyakorlásról fog szólni. Kimi, mivel még nagyon fiatal, képes arra, hogy akár egész nap a szimulátorban üljön és vezessen. Úgy vélem, azoknál a fiatalabb versenyzőknél, akik videójátékokkal nőttek fel, kialakult egyfajta extra mentális kapacitás arra, hogy beszélgetés közben is tudjanak vezetni, és jókat viccelődnek egymással, miközben közösen játszanak.”
„Sokat segít, ha képes vagy más dolgokra is figyelni, miközben vezetsz, maga a vezetés pedig másodlagossá válik. Ezáltal agyi kapacitás szabadul fel arra, hogy átgondold, hogyan menedzseled az energiát, mi lesz a stratégiával és hogyan próbálsz meg előzni. Ő pedig élvezi a szimulátort, és annyi órát tesz bele, amennyi szükséges. Messze ez az egyik legfontosabb dolog.”
-crop-1200x800_640x427.jpg)