A Williams versenyzője, Alex Albon szerint a McLaren csak akkor veheti fel eredményesen a harcot Max Verstappennel szemben a világbajnoki címért, ha egyértelműen állást foglal Oscar Piastri és Lando Norris között. A wokingi alakulat egyelőre hagyja szabadon versenyezni pilótáit, ami Albon szerint sportszerű döntés, ugyanakkor kockázatos stratégia lehet a bajnoki címért folyó küzdelemben.
A mexikói versenyhelyszínre érkezve Piastri mindössze 14 pontos előnnyel vezeti a bajnokságot csapattársa, Norris előtt, míg a címvédő Verstappen 40 ponttal követi az ausztrál versenyzőt. A holland pilóta azonban az utóbbi négy futamon jelentősen ledolgozta hátrányát, összesen 64 pontot faragva Piastri előnyéből.
A Red Bull Monzában bevezetett padlólemez-fejlesztése óta Verstappen egyértelműen dominál – sem időmérőn, sem versenyen nem végzett McLaren-pilóta előtte. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy mind Piastri, mind Norris követett el komolyabb hibákat az elmúlt versenyeken, ami növeli Verstappen esélyeit az ötödik egymást követő világbajnoki címének megszerzésére.
"Mexikó kifejezetten kedvez Verstappennek, ez nem vitás. Érdekes lesz megfigyelni, hogyan kezeli a McLaren ezt a helyzetet" – fejtette ki véleményét Albon sajtónak. "Jelenleg mindkét versenyzőjük harcban van a bajnoki címért, de ha az egyikükre összpontosítanának, hatékonyabban vehetnék fel a versenyt Verstappennel szemben. Ugyanakkor megértem a jelenlegi hozzáállásukat is, és szerintem helyesen járnak el azzal, hogy nem avatkoznak be" – tette hozzá a thai-brit versenyző.
"A Red Bull most nagyon erős periódusban van, a monzai fejlesztésük szemmel láthatóan beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és ahogy azt már sokszor megtapasztalhattuk, Maxot soha nem szabad leírni" – zárta gondolatait Albon.
