A kétszeres világbajnok pilóta az előkelő hatodik pozícióba kvalifikálta magát a szombati időmérő edzés alkalmával, ami saját elmondása szerint is meglepetés volt, mert a hétvége eleje nem alakult számukra a legjobban. Emlékezhetünk például, hogy ő és csapattársa, Lance Stroll kiülte az első szabadedzést.
„Igen, nagyon-nagyon boldog vagyok. Kissé váratlan ez a hatodik hely, ha őszinte akarok lenni. Voltak aggodalmaink a pálya vonalvezetése miatt, mert a lassabb szekciók egész évben az egyik gyenge pontunkat jelentették. Úgy jöttünk ide, hogy nem voltunk túl magabiztosak a teljesítményünket tekintve.”
„Tegnap nem is éreztem jónak az autót, sok volt az alulkormányzás, és sok volt a probléma az alacsony tempójú kanyarokban. Az éjszaka folyamán viszont változtattunk a beállításokon. Bátrak voltunk és kísérletezgettünk kicsit, az autó pedig sokkal jobbnak érződött. Megtartottuk tehát ezt a beállítást a kvalira, az autó pedig igazából versenyképesebb volt, mint vártuk. Nagyon örülök tehát a csapatnak.”
Bár a rajongók és a nézők többsége az élen zajló bajnoki csatára fog koncentrálni, Alonso elismerte, hogy nem igazán gondolkozott a stratégiákon és forgatókönyveken, melyek lejátszódhatnak közöttük. Jó esély van például arra, hogy Max Verstappen szándékosan visszafogja majd a tempót, hogy a mögötte feltorlódó mezőnyből akár többen is megelőzhessék Lando Norrist.
„Erre nem is gondoltam!” – mondta nevetve Alonso. „Igen, ki tudja? Ez érdekes. Igazából eszembe sem jutott. Most lesz mire koncentrálnom ma este. Olykor azonban előfordul, hogy akkor sem tudjuk elkapni, ha lelassít. Szóval komolyabban vissza kell lassítania. Alapvetően a saját versenyünket akarjuk futni, ha pedig a stratégia lehetőséget biztosít valami másra, akkor megpróbálunk reagálni. Mi nyilván a Haasszal és a Sauberrel versenyzünk a konstruktőriben.”
Alonso ettől függetlenül azért figyelni fogja, mi zajlik a mezőny legelején, és ehhez már ki is nézte magának a legjobb kivetítőket. „Ez egy nagyon könnyű pálya. A 3-as kanyarban van egy kivetítő, amely pont a látótered közepén van. Az 5-ös kanyarban a belső íven van egy, a 7-esben pedig kívül. A 9-esben két kivetítő is van. Az egyik a bejáraton, a másik a kijáraton. Bőven lesz tehát mit nézni! A verseny fantasztikus műsort fog nekünk szolgáltatni.”
Alonso végül viszont kihangsúlyozta, hogy ő inkább tényleg csak tévézne a futam során, és közvetlenül nem akar beleavatkozni a bajnoki csatába. „Remélem, hogy a lehető legmesszebb leszek a küzdelemtől. Vagyis nem túl messze, mert azért pontokat akarok szerezni. Ettől függetlenül viszont nem akarok bekerülni a hétfői hírekbe.”
-crop-1200x800_640x427.jpg)