Fernando Alonso továbbra sem látja rózsásnak az Aston Martin helyzetét, annak ellenére sem, hogy az austini futamon pontot szereztek. A spanyol versenyző korábban úgy nyilatkozott, hogy a kilencedik leggyengébb autóval szerzett egy pont nem ad okot az ünneplésre, amire Mike Krack, a csapat sportigazgatója azzal reagált, hogy időnként túlzottan önkritikusak, de ettől függetlenül vizsgálatot indítanak.
A mexikói hétvége kezdetén Alonso ismét kifejtette álláspontját a csapat idei teljesítményével kapcsolatban. "Valóban nagyon önkritikusak vagyunk, de tény, hogy 2025-ben jelentősen alulteljesítettünk. Ha visszagondolunk a februári, márciusi elvárásainkra, és összevetjük az idei szezonnal, amelyben több mélypontot is átéltünk csapatként, egyértelműen kijelenthető, hogy ez egy gyenge év volt. Nem is próbáljuk tagadni, hogy nem vagyunk elég gyorsak" – fogalmazott a kétszeres világbajnok.
A sprintfutamos hétvégékkel kapcsolatban Alonso rámutatott, hogy ezeken általában jobban teljesítenek, mint a hagyományos versenyhétvégéken. "A sprintfutamos hétvégék kedvezőbbek számunkra, hiszen négy évnyi stagnáló szabályok után már minden csapat közel van a határokhoz. Ilyenkor a tapasztalat és a gyors alkalmazkodóképesség kulcsfontosságú, és mi az első pillanattól kezdve ki tudjuk hozni a maximumot az autóból" – magyarázta a spanyol pilóta.
A mexikói hétvége kilátásaival kapcsolatban azonban nem volt túl optimista. "Ami az itteni teljesítményünket illeti, vannak aggodalmaink. Az elmúlt években sem voltunk különösebben versenyképesek Mexikóban, és Las Vegasban sem. A hátralévő futamok közül ez a két nagydíj az, amelytől a leginkább tartunk" – értékelte a helyzetet az asztúriai versenyző.
