Fernando Alonso az utolsó helyről várhatja a Katalónia Nagydíj rajtját, és nem is próbálta szépíteni a helyzetet. A kétszeres világbajnok szerint a csapat egész szezonban ugyanazt ismételgeti, ami már számára is fárasztó.
„Amikor jól rajtolunk, feljössz a 11–12. helyre, aztán 6 autó megelőz, ez sem túl szórakoztató. Minden hétvégén ugyanazt mondjuk, kezd kimerítő lenni. Utolsók vagyunk, tudjuk, nincs ezzel problémánk, a szezon második felére várunk. Amikor megérkezik az új autó, reméljük, javul valamit a helyzet. Addig megpróbáljuk élvezhetővé tenni a hétvégéket, a lehető legkevesebb gonddal, és vigyázni az autóra, hogy ne lépjük át a költségplafont. Elég egyhangú” – mondta a spanyol a hazai sajtónak.
Sárga zászló és technikai gondok
A Q1-ben Lance Stroll hibája miatt sárga zászló lépett életbe, éppen akkor, amikor Alonso gyorskörön volt. A spanyol szerint ez nem döntötte el a sorsát. „Nem sokat számított. Jól haladtam, de nem befolyásolt érdemben” – fogalmazott.
Sokkal komolyabb gondot jelentettek az autó működési problémái. „A váltó volt a legrosszabb. Néhány kanyarban kéziféket kellett használnom, a hátsó kerekek teljesen blokkoltak. Máshol fékezés közben félig nyitva maradt a gáz, ilyenkor egyszerűen egyenesen csúszol tovább a kanyarban. Minden kör lutri. Az időmérő emiatt nagyon nehéz volt.” - idézi a SoyMotor.
Alonso hozzátette, a problémák nem újak, ugyanazokkal küzdenek, mint korábban Monacóban. „Mindig ugyanaz. Értem, hogy sokan ostorozzák a csapatot, a helyzet viszont az, hogy nagyon gyenge a motorunk, a legrosszabb. Rossz az energiaelosztás, gondok vannak a váltóval és az aerodinamikával is. Mindenen dolgozunk, és reméljük, a szezon második felében tudunk valami örömet szerezni” – zárta gondolatait.

