A négyszeres világbajnok Max Verstappen az elmúlt négy versenyhétvégén látványos visszatérést mutatott be, miután a nyári időszakban nehézségekkel küzdött. A holland versenyző Monza, Baku, Szingapúr és Austin között 108 megszerezhető pontból 101-et gyűjtött be, ami újra izgalmassá tette a korábban már eldőltnek tűnő világbajnoki küzdelmet.
Az idei szezonban öt futam van még hátra, ebből kettő sprintverseny formátumú. A pontversenyt jelenleg Oscar Piastri vezeti 346 ponttal, őt követi csapattársa, Lando Norris 332 ponttal, míg Verstappen 306 ponttal a harmadik helyen áll. A Red Bull a korábbi technikai nehézségek után úgy tűnik, visszanyerte egyensúlyát és sebességét, ami lehetővé teszi Verstappen számára, hogy egy szenzációs visszatérésről álmodozzon.
Fernando Alonso azonban óvatosságra int a lelkesedéssel kapcsolatban. "Minden nap megváltoztathat mindent. Lehet, hogy holnap a McLaren fél perccel nyer, és Max semmit sem tehet ellene, ugyanis minden az autón múlik" – mutatott rá a spanyol veterán, hangsúlyozva a pályán mutatott teljesítmény kiszámíthatatlanságát. Alonso szerint a Red Bull következetessége kulcsfontosságú lesz, de Piastri és Norris előnyét nem lesz könnyű ledolgozni.
Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke is kiemelte, hogy Verstappen előnyt élvez a kihívói szerepkörből adódó pszichológiai helyzetből, de ez önmagában nem elég a sikerhezm a következő versenyek ugyanis ismét felboríthatják a jelenlegi erősorrendet.
Verstappen maga is elismerte, hogy a bajnoki cím megszerzése lehetséges, de Abu-Dzabiig tökéletes teljesítményre lesz szükség. "Hibátlannak kell lennünk, minden apró részlet számít" – nyilatkozta az austini győzelme után. A Red Bull jelentős előrelépést tett az autó megértésében, de a holland bajnoknak nincs hibázási lehetősége. Piastritól 40, Norristól pedig 26 pont a hátránya, ami azt jelenti, hogy futamonként átlagosan 8 ponttal kellene többet szereznie riválisainál a fordításhoz.
Az elmúlt négy verseny statisztikái biztatóak, hiszen jelentős pontelőnyt szerzett a McLarennel szemben, de ahogy Alonso is emlékeztet, nem a szurkolói lelkesedés, hanem a versenypályán történtek döntik el a végeredményt.
