Az Alpine számára már csak három verseny maradt ebből az igencsak nehéz 2025-ös szezonból, mielőtt lezárnák a csapat történetének egyik legkudarcosabb évét. Bár a legutóbbi, Sao Pauló-i hétvégén sikerült pontokat szerezni, ez leginkább kivételnek számított, hiszen az év nagy részében messze voltak a középmezőny élétől.
A gondok leginkább az idény második felében éleződtek ki. A nyári szünet óta eltelt hét versenyen az Alpine négy alkalommal a legjobb 15-be sem jutott be, két futamot az utolsó két pozícióban zártak, és mindössze két ponttal gazdagodtak. Ennek egyik oka, hogy idő előtt leállították a 2025-ös autó, az A525 fejlesztését, hogy a következő szezonra fókuszáljanak.
A teljesítménybeli visszaesés mellett az is feltűnővé vált, hogy az Alpine egyre kevésbé tudta hibátlanul összerakni a versenyhétvégéket. A bokszkiállások különösen sok fejfájást okoztak, ugyanis az elmúlt hetekben már csak 2,8 és 3,8 másodperc között mozgott az átlag, ám több kirívóan lassú, négy másodperc feletti csere is becsúszott, például Zandvoortban, Szingapúrban és Austinban.
Steve Nielsen csapatvezető arról beszélt, hogy a problémák hátterében nem csupán formahanyatlás áll, ugyanis elárulta, hogy a Cadillac F1-es belépésének bejelentése után több kulcsemberük is távozott.
„Jelenleg nem vagyunk versenyképesek, ezt kár lenne szépíteni” – fogalmazott, majd kitért arra is, hogy a nehézségek egyik legfőbb oka a személyi változások sora volt. „Az elmúlt hónapokban több szerelőt is elvesztettünk a 11. csapat miatt. Nem motivációs gondokról van szó, egyszerűen arról, hogy ha nem tudod a legerősebb tizenegy játékosodat pályára küldeni, akkor óhatatlanul gyengül a teljesítményed.”
Nielsen hangsúlyozta, hogy igyekeznek belülről építkezni, és már most próbálják felkészíteni az új kollégákat a jövőre.
„Nagyon tehetséges embereink vannak, de időbe telik, mire mindenki rutint szerez. Ezen dolgozunk most is, még akkor is, ha ez kívülről egyelőre nem látszik. Hosszabb távon biztosan megtérül, amit most felépítünk” – mondta, majd hozzátette, hogy a csapat már elkezdte a háttérfolyamatok átszervezését is.
