2002. március 3-án Melbourne-ben rajtolt el a Forma–1-es szezon, és bár a futamot végül Michael Schumacher nyerte meg, a történet messze nem csak a győzelemről szólt.
A mezőny izgatottan érkezett Ausztráliába, hiszen mindenki az új autóját akarta megmutatni, a Ferrari azonban kivételt jelentett. Az F2002-es konstrukció már túl volt a házon belüli teszteken, tempóban biztatónak tűnt, a megbízhatósága viszont még kérdéseket vetett fel, ezért a maranellóiak úgy döntöttek, hogy a korábbi, domináns F2001-essel kezdik az évet.
A rajtrácson eközben új szereplő is feltűnt, ugyanis a Prost búcsúja után a Toyota végre bemutatkozott a királykategóriában Mika Salo és Allan McNish párosával. Utóbbi hosszú évek várakozása után kapott lehetőséget a Forma–1-ben.
Káosz az első kanyarban
Az időmérőn Rubens Barrichello szerezte meg a pole-t az „öreg” Ferrarival, mindössze öt ezredmásodperccel megelőzve Michael Schumachert. A harmadik helyről Ralf Schumacher várhatta a rajtot, négy tizeddel lemaradva.
A piros lámpák kialvása után Ralf jobban mozdult, és felzárkózott Barrichello mögé. Az első kanyarhoz érve azonban minden felborult. A brazil a vártnál korábban fékezett, a Williams pedig ráfutott a Ferrarira, majd szó szerint átrepült rajta. Az autó orra az ég felé meredt, a maradék pedig szétszóródott a pályán.
A láncreakció több versenyzőt is magával sodort, kavicságyba és fűre csúszó autók jelezték a zűrzavart. A versenyt mégsem szakították meg, a biztonsági autó gördült a mezőny elé.
Fordulatok és párharcok
A por elültével meglepő sorrend rajzolódott ki. David Coulthard állt az élen, mögötte Jarno Trulli haladt a Renault-val, amely a Benetton utódjaként kezdte új korszakát. Juan Pablo Montoya volt a harmadik, Michael Schumacher pedig a negyedik helyre került.
Montoya azonban olajfoltra futott, így Schumacher megelőzte, majd Trullit kezdte támadni. Az olasz a nyomás alatt kisodródott a kettes kanyar kijáratán, falnak csapódott, és újra jött a Safety Car.
Amikor a mezőny ismét szabad jelzést kapott, Coulthard műszaki hibával küzdött. Az egyik utolsó kanyarban blokkoltak a kerekei, lecsúszott a fűre, így Schumacher átvette a vezetést, bár csak rövid időre. Montoya ugyanis nem akart statisztaszerepet, és egy merész külső íves manőverrel visszavette az első helyet az egyes kanyarban.
A Williams előnye azonban nem tartott sokáig, Schumacher egy jól időzített csellel hibára kényszerítette ellenfelét, majd a kettes kanyar kijáratán külső íven visszaelőzte. A verseny harmadára már több mint tíz másodperces előnyt épített ki.
Webber ünnepe és a különös dobogó
Miközben az élen Schumacher magabiztosan haladt a győzelem felé, a mezőny hátsó részében is íródott egy emlékezetes történet. A futamon mindössze nyolc autó maradt versenyben, és a hazai közönség kedvence, a Minardival debütáló Mark Webber az ötödik helyen találta magát.
Mika Salo a Toyotával gyorsabbnak tűnt, és támadta az ausztrált, ám két körrel a vége előtt megpördült a négyes kanyarban. A lelátók felrobbantak az örömtől, Webber pedig végül célba vitte az autót, és úgy ünnepelt, mintha futamot nyert volna.
Schumacher több mint 18 másodperces előnnyel ért célba Montoya előtt, ráadásul az előző évi Ferrarival. A harmadik helyen a McLarennel bemutatkozó Kimi Räikkönen zárt, aki egy közel ötvenmásodperces boxkiállás ellenére is dobogóra állhatott. Eddie Irvine negyedik lett, Salo pedig megszerezte a Toyota első pontját.
Webber teljesítménye akkora visszhangot keltett, hogy a kezdetben három futamra szóló szerződését az egész szezonra meghosszabbították. Az Ausztrál Nagydíj szervezőinek elnöke, Ron Walker pedig a dobogóra is felhívta Webbert és a Minardi vezetőjét, Paul Stoddartot a pezsgőzés után. A közönség imádta a gesztust, az FIA viszont 50 ezer fontos bírságot szabott ki Max Mosley döntése nyomán.
A 2002-es melbourne-i szezonnyitó így nem csupán egy győzelem miatt maradt emlékezetes, hanem azért is, mert ritkán látott káoszt, testvérdráma-szerű jelenetet és egy hazai hős felemelkedését hozta el a Forma–1 történetébe.