Abu-Dzabiban már egy jóval nyugodtabb Kimi Antonelli beszélt arról, miként élte meg a katari futamot követő napokat, ugyanis a verseny után rövid időn belül elárasztották a közösségi médiában azok a hamis állítások, amelyek szerint szándékosan elengedte Lando Norrist. A csütörtöki sajtóbeszélgetésen felidézte, hogy ez az egész helyzet mennyire megterhelő volt számára, majd arra is kitért, hogyan sikerült végül lezárni a történteket.
A fiatal olasz szerint már maga az is csalódást keltett, hogy a versenyt követően olyan vádak érték, amelyek – mint mondta – teljesen nélkülözték a valóságot.
„Frusztráló volt ennyi kommentet kapni a futam után, különösen olyan állítások miatt, amelyekhez semmi közöm nem volt, például hogy állítólag félreálltam volna egy rivális elől. Semmi ilyesmi nem történt, ugyanis a harmadik helyért küzdöttem” – idézte fel, majd részletesen beszélt arról is, hogyan alakult a Sainz elleni csatája.
Elmondása szerint hosszú körök óta próbálta támadni a Ferrarit, ám a légáramtól folyamatosan nehéz helyzetbe került, ezért egyre nagyobb tempót vállalt.
„Sainz mögött mentem már jó ideje, és minden körben jobban próbáltam nyomást gyakorolni rá, ahogy közeledtünk a leintéshez. Túl erősen léptem a gázra, hibáztam, majd egy blokkolás miatt elvesztettem a pozíciót. Ekkor előzött meg Lando” – magyarázta, majd hozzátette, hogy a reakciók hulláma így még fájóbbá tette számára az amúgy is bosszantó helyzetet.
Antonelli szerint ugyanakkor sokat számított, hogy a Red Bull másnap közleményt adott ki, Gianpiero Lambiase pedig személyesen kereste meg, ugyanis sikerült tisztázniuk a félreértéseket. Hangsúlyozta, hogy Max Verstappennel is rendezték a helyzetet, ami nagy megkönnyebbülést jelentett számára.
A történtek egyik pozitívuma az volt, hogy számos támogató üzenetet kapott a következő napokban. „Rengeteg támogatást is kaptam, ami nagyon jól esett, és sokat segített abban, hogy kicsit elfelejtsem, mi történt, és inkább az előttünk álló hétvégére koncentráljak” – fogalmazott, miközben azt is jelezte, hogy immár teljesen a szezon zárására összpontosít.
