A német autógyártó jövőre érkezik meg hivatalosan a Forma–1-be, de a felkészülésük már évek óta zajlik. A karikások saját erőforrást is gyártanak, tehát gyári csapatként, a Saubert átvéve kezdik majd meg királykategóriás szereplésüket, így mindenképpen nagyok lesznek az elvárások velük szemben.
Miközben az egész F1-es projektet a Ferrari korábbi csapatvezetője, Mattia Binotto irányítja, addig az alakulat napi szintű működéséért a Red Bulltól érkezett Wheatley felel. A csapat a hét elején pedig hivatalosan is bemutatkozott, ha lehet így fogalmazni, hiszen megmutatták, nagyjából milyen külsőre számíthatunk majd tőlük 2026-ban.
A holland De Telegraafnak nyilatkozva Wheatley a pilótakérdésről is ejtett pár szót, és itt került a képbe Verstappen, akit természetesen jól ismer a Red Bull-os időszakából. A szakember nem is rejtette véka alá, hogy mi a célja: „Igen, azt akarom, hogy Max Verstappen vezesse az autónkat.”
Hogy erre mekkora a valós esély, az persze már más kérdés, hiszen Verstappen egyelőre biztosan marad még a bikásoknál, az Audinak pedig megvan a jövő évi pilótapárosa Nico Hülkenberg és Gabriel Bortoleto révén. Néhány év múlva, vagy akár már 2027-ben persze változhat a dolog, de ehhez az kéne, hogy az Audi gyors ütemben fejlődjön, a Red Bull pedig ne kezdje jól az új szabályciklust.
Bár egyelőre nem tűnik reálisnak, hogy a négyszeres bajnok náluk kössön ki, Wheatley kihangsúlyozta, hogy nem végezné megfelelően a munkáját, ha ne próbálná őt megszerezni. „Miféle csapatvezető lennék, ha nem akarnám ezt? Vagyok abban a szerencsés helyzetben, hogy régóta vagyok Max barátja, de jó a viszonyom az édesapjával, Josszal és a menedzserével, Raymonddal [Vermeulen] is.”
„Az ilyen barátságok pedig azért alakulnak ki, mert mindig őszinte vagy a másikkal, és sosem árulod el a felépített bizalmat. Mindez persze önmagában még nem elég ahhoz, hogy Verstappent közvetlenül az Audi F1-es üléséhez lehessen kapcsolni” – ismerte el Wheatley, aki bizonyára tisztában van azzal, hogy Verstappen csak akkor fontolná meg a váltást, ha győzelemre esélyes autót tudnának neki biztosítani.
-crop-1200x800_640x427.jpg)