Az idei szezonban a Mercedes tartalékosaként tevékenykedő finn versenyző 2026-ban ismét az állandó mezőny tagja lesz, hiszen a jövőre debütáló Cadillac Sergio Perez mellett őt választotta a csapatába. Az amerikaiak a hivatalos bejelentést augusztusban ejtették meg, de Bottas kapcsán már az év jóval korábbi szakaszában arról beszéltek, hogy ő lehet az egyik első számú jelölt.
Bottas pedig, aki az elmúlt években a közösségi média egyfajta mesterévé vált a vicces, humoros és ötletes posztjaival, még júniusban tett közzé egy videót, amelyben az volt látható, ahogyan az utcán sétálgatva „belebotlik” egy Cadillacbe, melynek érdekes módon „szép ülései” vannak, ráadásul mindkettő szabad.
Amikor a felvételen szereplő társa megkérdezi őt, hogy bele szeretne-e ülni, Bottas így felel: „Még nem.” Ebből a videóból azonban már erősen sejteni lehetett, hogy a finn pilóta jó úton halad a Cadillackel való visszatérés fele, és mint azt most a Crash.net exkluzív interjújában elárulta, az egésszel az volt a célja, hogy az emberek elkezdjenek beszélni és elméleteket gyártani.
Bottas emellett azt is elárulta, hogy a szerződését júliusban írta alá, és korábban, mint Perez. „Az a júniusi poszt lényegében arra szolgált, hogy felkavarjuk az állóvizet, hogy az emberek elkezdjenek beszélni, ami jó dolog. Szerintem kicsit fel is ébresztette őket. Végül aztán júliusban kötöttem meg a szerződést.”
„Az év eleje óta az volt a prioritásom, hogy megszerezzem azt az ülést, és úgy tűnt, hogy ők is akarnak engem. Ebből a szempontból tehát eléggé magától értetődő volt az egész. Amikor készek voltak arra, hogy megállapodjanak a pilótákkal, akkor én voltam az első, akivel ezt véglegesítették, és jó érzés volt, hogy tisztelnek engem és hogy mit adhatok a csapatnak.”
Bottas a Cadillac mellett azonban az Alpine-nál is opció volt, hiszen sokáig nem lehetett tudni, mi lesz Franco Colapinto sorsa, aki nehezen indította a franciákkal való együttműködését. Szó volt arról, hogy az istálló már 2025 során Bottasra cserélheti őt, de 2026 kapcsán is emlegették a finn szerepvállalását.
Bottas ugyanakkor most arra is kitért, hogy az Alpine igazából sosem volt számára „komoly opció”, és végig a cadillaces lehetőséget tartotta szem előtt. „Sosem volt komoly opció, mert számomra a Cadillac volt a cél. Ettől függetlenül persze volt pár egyeztetésünk, mert tavaly megtanultam, hogy amíg nem írsz alá valamit, addig ebben a sportban semmi sem biztos.”
„Emiatt tehát az összes lehetőséget meg kellett vizsgáljam. Alapvetően viszont már az év eleje óta világos volt számomra, mit akarok, és végig kitartottam mellette. Örülök, hogy végül minden jól alakult.”