Antonelli azok után kapott hideget-meleget, hogy a katari viadal hajrájában hibázott egyet, aminek következtében Lando Norris meg tudta őt előzni. Mivel a visszajátszás azonban csak később érkezett meg, sokan, köztük a Red Bull is, azt hitték, hogy szándékos elengedés történt.
Hiába derült ki azonban, hogy ilyesmiről szó sem volt, a gyűlölethullámot már nem lehetett megállítani, így a futam után Antonelli és a Mercedes is számos bántalmazó üzenetet kapott, köztük halálos fenyegetésekkel. Az eset persze hamar nagy port kavart, így a Red Bullnak közleményben kellett elnézést kérnie Antonellitől, aki mellett az FIA is kiállt.
A néhány napja történtek még Abu-Dzabiban is beszédtémát képeznek, és egy másik újonc, Bearman most arról beszélt, ő is látott már hasonló dolgokat az interneten. „Én nem szembesültem ilyen szintű kritikákkal, de ez annak is köszönhető, hogy én a Haasnál vagyok, nem pedig a Mercedesnél.”
„Megvan tehát az előnye annak, ha olyan csapatnál kezded a karriered, mint a Haas. Itt kevésbé vagy reflektorfény alatt. Megvan a lehetőséged a hibázásra, és kevesebb kritika fog érni ezek miatt.” Bearman ugyanakkor komolyan elítélte azokat, akik Antonellit alaptalanul vádolták meg és bántalmazták az elmúlt napokban.
„Úgy gondolom, általában véve igaz, hogy a képernyő mögött ülő emberek szörnyűek, tulajdonképpen a társadalom söpredékei. Nem gondolom, hogy ilyen dolgokat kéne csinálniuk valakivel” – mondta a brit, aki hozzátette, hogy az ilyen dolgok különösen egy újonc versenyzőre lehetnek komoly hatással.
„Megértem, hogy a régóta az F1-ben lévők már hozzá tudtak ehhez szokni, de az újoncok most először szembesülnek ilyen mértékű kritikával. Ez a kritika azonban egy komplett vicc. Nem szabadna ezt tolerálni, és tudom, hogy az FIA mindent megtesz a helyzet javítása érdekében, de a problémát ezek a szánalmas emberek jelentik, akik ilyen kritikákat fogalmaznak meg. Vicc az egész.”
„Az életünket tesszük kockára, hogy szórakoztassuk az embereket, és örömet szolgáltassunk azoknak, akik szenvedélyesek a sport iránt. Erre itt vannak azok, akik csak másokat bántanak, és itt nemcsak a versenyzésről van szó, hanem a magánéletükről is. Az emberek borzalmasak tudnak lenni. A világ valódi emberei szörnyűek” – hangzott Bearman egyáltalán nem finomkodó válasza az Antonellit ért helyzet kapcsán.
-crop-1200x800_640x427.jpg)