Bearman őszintén vallott az újoncévét komolyan megnehezítő magányról

Bearman első F1-es idénye összességében jól sikerült, hiszen a lassabb kezdés után szépen belelendült, majd az év utolsó harmadában több erős teljesítményt is lerakott az asztalra. A legjobb eredményét a Mexikói Nagydíjon elért negyedik helye jelentette, ami azért is volt nagy szó, mert az élmezőny tagjaival is csatázhatott.

A 20 esztendős tehetség ennek ellenére azért több nehézséggel is küzdött a szezon folyamán, az egyikről pedig most a High Performance podcastben részletesebben is beszélt. „Igen, valóban küszködtem a magánnyal. Talán az is ráerősített, hogy gyakran hosszabb ideig vagy úton. Messzebb lévő helyekre utazol, és ezeken a helyeken az emberek olykor nem beszélik olyan jól az angolt.”

„Ott vagy mondjuk Japánban vagy Kínában, és fennállnak ezek a nyelvi korlátok. Még az is kissé furcsa számodra, hogy nem hallod magad körül az anyanyelved. Nagyon szerencsés vagyok, hogy az édesapám tavaly számos versenyre elutazott velem, mert ez egyfajta folytonosságot adott nekem. Az idény elején viszont különösen nehéznek találtam az utazást, már csak azért is, mert az F1-ben tízzel több helyszín van, mint az F2-ben, és ezek a pályák a naptár legmesszebben fekvő helyszínei.”

„Szóval itt van ez a sok extra utazás, mindig egyedül mész, és két extrém helyzet között pattogsz. Egyszer odakint vagy a pályán és százak vesznek körbe, így nem jut idő magadra, majd pedig visszamész a hotelszobába, ahol viszont teljesen egyedül vagy. Érdekes ez, főleg egy nehéz futam után. Kihívást jelent, mert ilyenkor bárhol máshol szívesebben lennél. Voltak olyan pillanatok, amikor egy nehéz verseny után csak a családommal és a szeretteimmel akartam lenni.”

„Ahogy mondtam, nagyon szerencsés voltam, hogy édesapám egy csomó futamra eljött, de nem lehetett ott mindenhol. Volt néhány kemény pillanat, amikor azt kívántad, bárcsak ott lenne veled valaki és bárcsak elmondhatnád neki az érzéseidet, de gondolom, ez is része ennek a játéknak” – mondta a nehézségei kapcsán őszintén Bearman.

A brit emellett elárulta, hogy egy tréner segítségét is kérte, miután az év elején még túlságosan is magába fojtotta az érzéseit. „Az idény elején kissé még magamba fojtottam az érzéseimet. Ez elég nehéz volt számomra. Hazamentem és ott is minden üres volt. Eleinte csak Monacóban voltam a barátnőmmel, a családom pedig nem lakott ott. Szóval amikor hazamentem, igazából csak vártam, hogy indulni kelljen a következő futamra, és azt éreztem, minden a versenyzés körül forog. Sosem volt megállás.”

„Aztán eltöltöttem egy kis időt egy szakemberrel, mert rájöttem, hogy valójában nem arról van szó, hogy túl vagyok terhelve, hanem egyszerűen nem tudtam mit kezdeni azzal a kettősséggel, hogy a pályán rengeteg a dolgom, majd hazaérve nincs mit csinálnom, nincsenek feladatok, semmi. Az egyik végletből a másikba.”

„Nehezen tudtam ezzel boldogulni. Idén viszont jóval nagyobb figyelmet fordítok arra, hogy hálás legyek és hátralépjek egyet, mert szerintem fontos a perspektíva. Olykor nehezebben megy minden, de végső soron, ha a tízéves énem most látna engem, szerintem elég boldog lenne, szóval ezért kell perspektívába helyezni mindent és értékelni a körülötted lévő dolgokat. Ez egy rendkívül fontos tulajdonság” – zárta a témát a második idényére készülő Bearman.