Ha ma is lenne csapata a Forma–1-ben, Bernie Ecclestone egyetlen pillanatig sem habozna, azonnal szerződtetné Max Verstappent. A sportág korábbi irányítója szerint a négyszeres világbajnokért bármekkora összeget megérne kifizetni.
A holland pilóta jövője körül rengeteg a találgatás a Red Bullnál, noha a jelenlegi megállapodása 2028 végéig szól. A szerződésében szerepel egy kilépési záradék, amelynek értelmében már az idei szezon végén szabadon távozhat, amennyiben az augusztusi nyári szünetig nem áll a világbajnoki pontverseny első két helyének valamelyikén.
Verstappen menedzsmentje már egyeztetett a McLaren vezetőségével egy esetleges jövőbeli együttműködésről. Zak Brown, a wokingiak vezérigazgatója megerősítette, hogy maximálisan bízik Lando Norrisban és Oscar Piastriban, ám a holland pilóta érkezését sem zárta ki teljesen.
Korábban a Mercedes is komoly érdeklődőnek tűnt, ám Toto Wolff nemrég tiszta vizet öntött a pohárba a 2027-es terveikkel kapcsolatban. A brackley-ieknél jelenleg nincs üresedés, a csapatfőnök szerint ugyanis elégedettek a George Russell és Andrea Kimi Antonelli alkotta párossal, így nem terveznek változtatást.
Az egykori F1-es vezető az Osztrák Nagydíj hétvégéjén látogatott el a paddockba, ahol részletesen beszélt a holland pilóta előtt álló lehetőségekről.
„Ha most lenne egy csapatom, az első dolgom az lenne, hogy bármi áron megszerezzem Maxot, mivel ez is olcsóbb, mint egy új autót építeni” – fogalmazott a brit üzletember.
„Ha marad, az mennyire lesz rossz neki? Ha pedig távozik, hova megy, valamint ott jobb dolga lesz-e? Ez nem egyszerű döntés, én mindenesetre 2025-ben azt tanácsoltam volna neki, hogy igazoljon a Ferrarihoz” – tette hozzá Ecclestone.
