Pontosan egy évtizede, hogy a motorsport világa végső búcsút vett Jules Bianchitól, aki a 2014-es Japán Nagydíjon elszenvedett súlyos balesete után kilenc hónappal, 2015. július 17-én hunyt el. A francia versenyző halála különösen megrázó volt a sportág számára, hiszen Ayrton Senna 1994-es tragédiája óta ő volt az első Formula–1-es pilóta, aki versenybalesetben szerzett sérülései következtében vesztette életét.
Az elmúlt évtizedben sem halványult a tehetséges francia versenyző emléke, akinek neve szinte minden suzukai látogatás alkalmával felmerül, nem beszélve keresztfia, Charles Leclerc rendszeres tiszteletadásairól. Bianchi neve így a mai napig szerves részét képezi a Forma-1-ről szóló mindennapi beszélgetéseknek.
A motorsport legmagasabb kategóriájába vezető útja során Bianchi figyelemre méltó eredményeket ért el az utánpótlás-sorozatokban, számos futamgyőzelemmel és bajnoki címmel gazdagítva pályafutását, miközben felkeltette a Ferrari érdeklődését is. A maranellói istállónál teljesített sikeres tesztet követően junior szerződést írt alá a legendás olasz csapattal, ezzel tulajdonképpen megalapozva a ma ismert Ferrari Driver Academy létrejöttét.
Az elkövetkező években a fiatal tehetség rendszeresen tesztelt a Ferrarinál, miközben folyamatosan haladt előre az utánpótlás-sorozatokban, ami magában foglalta a 2011-es és 2012-es GP2-es szezonokban elért harmadik helyezéseit is. A 2012-es idény során a Force India színeiben csaknem az összes versenyhétvége felén lehetőséget kapott a pénteki szabadedzéseken való részvételre, ezzel is tapasztalatot gyűjtve egy esetleges későbbi teljes idényű szerződés reményében.
A francia pilóta 2013-ban kapta meg első valódi Forma-1-es lehetőségét, amikor a Marussia csapata az előszezon közben pénzügyi problémák miatt felbontotta Luiz Razia szerződését, és helyére Bianchit ültette. Az év során meggyőzően teljesített csapattársával, Max Chiltonnal szemben, azonban a Marussia autója versenyképtelennek bizonyult, így legjobb eredménye egy 13. hely volt a Malajziai Nagydíjon.
A 2014-es szabályváltozásokat követően a Marussia továbbra is a mezőny hátsó részében küzdött, ám a Monacói Nagydíjon Bianchi történelmet írt: kilencedik helyezésével megszerezte saját maga és a csapat első és egyetlen világbajnoki pontjait. Ez az eredmény hatalmas jelentőséggel bírt a kis istálló számára, és az öröm egészen a végzetes suzukai hétvégéig tartott.
A japán pályán tomboló esőzés közepette Bianchi elvesztette uralmát autója felett és megpördült. Járműve egy olyan pályamentő járműnek csapódott, amely éppen Adrian Sutil balesetét követően a német Sauberét szállította el. A műtétet követően mesterséges kómába helyezték, amelyből sajnos soha nem tért magához, és kilenc hónappal később elhunyt.
Bianchi a mai napig az utolsó olyan versenyző, aki egy nagydíjhétvégén szerzett sérüléseibe halt bele. Tragédiája felgyorsította a pilótafülke-védelmi rendszer bevezetésének folyamatát, melynek eredményeként 2018-tól a glória (halo) használata kötelezővé vált az F1-ben.
A nizzai születésű pilóta öröksége azonban túlmutat a biztonsági fejlesztéseken, amelyeket folyamatosan felülvizsgálnak a versenyzők védelme érdekében. A Forma-1-ben Bianchi mindig is az esélytelenebbek közé tartozott, mégis kiemelkedő teljesítményt nyújtott. A Marussia mezőnyben elfoglalt pozíciója ellenére is megőrizte versenyszellemét, és soha nem veszítette el azt az erős reputációt, amelyet utánpótlás-karrierje során épített fel.
A sors kegyetlen fintora, hogy Bianchinak soha nem adatott meg a lehetőség, hogy élvonalbeli F1-es autóba üljön. A Ferrarit gyakran emlegették jövőbeli csapataként, és minden "mi lett volna, ha" kérdés ellenére a hozzá közel állók mindig is kiemelték kivételes tehetségét és azt a képességét, hogy a motorsport legmagasabb szintjén is bizonyíthatott volna.
Sajnos Bianchi számára ez a lehetőség már soha nem adatik meg. Ennek ellenére neve továbbra is szorosan kötődik a sportághoz, még tíz évvel utolsó versenye után is.