Flavio Briatore szerint teljesen elrugaszkodott a valóságtól az az összeg, amelyet az Alpine csapatában lévő kisebbségi tulajdonrészért kérnek. Az olasz szakember szerint a vételár önmagában őrültség, ám ez a helyzet a jelenlegi Forma–1-es piacot minősíti.
A vitát az váltotta ki, hogy a csapat 24 százalékos tulajdonrészét birtokoló amerikai befektetési társaság, az Otro Capital szeretne kiszállni a projektből. A cég még 2023-ban vásárolta meg ezt a részesedést 200 millió euróért, ami körülbelül 80 milliárd forintnak felel meg. Most viszont már 700 millió eurót, vagyis nagyjából 280 milliárd forintot szeretnének kapni érte, ez a hatalmas összeg pedig a hírek szerint még a Mercedest is elriasztotta a vásárlástól.
A kialakult helyzetről az Alpine különleges tanácsadójaként tevékenykedő Briatore is markáns véleményt formált, amikor a Sky Sports F1 stábja kérdezte a tulajdonosi háttérről.
„Ez az egész nem a csapattal kapcsolatos ügy. A Renault kezében még mindig ott van a többség, a részvények 75-85 százaléka, így a döntés is az ő kezükben van. Sokan beszélnek erről a 25 százalékról, de számomra ez az ár teljesen elképesztő, egyszerűen őrültség.”
„Egyszerűen túl magas az összeg. Mindenesetre ilyen most a piac, a Forma–1-ben jelenleg ekkora értékük van a csapatoknak, ami fantasztikus magának a sportágnak. Mi azonban egyáltalán nem veszünk részt az Otro társasággal folyó tárgyalásokban, ez a Renault dolga, nem a miénk” – magyarázta a helyzetet a szakember.
Briatore 2024-ben tért vissza az enstone-iakhoz, amikor az istálló még komoly nehézségekkel küzdött a mezőny végén. A 2025-ös szezont korlátozott fejlesztésekkel teljesítették, az idei szezonban viszont már látványos előrelépést produkáltak, amelynek legfőbb bizonyítéka Pierre Gasly harmadik helye volt a Monacói Nagydíjon.
„Minden területen növeltük a befektetéseket. Fejlesztettünk az aerodinamikán, és új szakembereket hoztunk, hiszen szükségünk volt tapasztaltabb emberekre is.”
„Felépítettük a csapatot. Amikor megérkeztem ide, meglehetősen nagy zűrzavar uralkodott. Mostanra viszont végre lett egy csapatunk, igazi versenycsapatként működünk, és úgy gondolom, hogy ez a legfontosabb lépés” – értékelte az elvégzett munkát Briatore.
