|2026. 04. 12. 09:15
Több mint negyvenezer szurkoló értékelte az aktuális szezon drasztikus technikai változásait, az eredmény pedig egyértelmű vészjelzés a sportág vezetői számára.

Drasztikus átalakuláson ment keresztül a száguldó cirkusz az aktuális szezonra, hiszen az új motorformula és az ötven százalékra növelt elektromos teljesítmény alapjaiban változtatta meg a versenyzést. A pilóták már a kezdetektől fogva élesen kritizálták a megváltozott vezetési stílust megkövetelő autókat, most azonban a közönség is egyértelmű ítéletet mondott, méghozzá egy rendkívül átfogó felmérés keretein belül.

Víctor Abad, a Revista FIUM igazgatója és ismert youtuber összesen 41 500 rajongót – köztük közel húszezer spanyol és több mint huszonegyezer amerikai nézőt – vont be a kutatásába, amelyből kiderült, hogy a törzsközönség finoman szólva sem vevő a jelenlegi irányra.

A válaszadók túlnyomó többsége fanatikus követője a sportágnak, ugyanis mindössze ezernyolcszázan vallották magukat alkalmi tévénézőnek, miközben több mint tizenegyezren egyetlen pályaeseményt sem hagynak ki a hétvégék során.

Katasztrofális bizonyítvány a keménymagtól

A számok magukért beszélnek, a megújult királykategória ugyanis az elérhető tíz pontból mindössze 3,15-ös átlagot kapott a szavazóktól. A spanyol ajkú rajongók még ennél is szigorúbbak voltak a maguk 2,67-es értékelésével, sőt, a tengerentúli voksok is csak 3,57-ig tudták felhúzni a végeredményt. Sokatmondó adat, hogy a résztvevők alig huszonhárom százaléka adott átmenő érdemjegyet, és összesen mindössze fél százalékuk tartja kiválónak a látottakat.

A skála másik végpontja sokkal sötétebb képet fest, hiszen több mint tízezer ember, a válaszadók közel negyedrésze a legalacsonyabb, egyes osztályzattal büntette a bajnokságot. Érdekesség, hogy a mélyrepülés és a csalódottság teljesen független a pályán elért sikerektől, így az élmezőnyben harcoló alakulatok szurkolótábora is elégedetlen.

A Mercedes párosának drukkerei sem adtak ötösnél jobb átlagot, miközben a világbajnokságot jelenleg vezető Andrea Kimi Antonelli tábora is csupán 4,39-re értékelte az idei évet, George Russell szimpatizánsai pedig 4,54-es átlagot hoztak össze.

Gép a pilóta ellen

A kritikák középpontjában egyértelműen az időmérő edzések állnak, amelyeket a megkérdezettek negyvennégy százaléka egyenesen borzalmasnak tart, és alig 4,7 százalékuk elégedett az új formátummal. A vasárnapi futamok megítélése sem sokkal jobb, mivel ott is csupán 8,7 százaléknyi a pozitív visszajelzések aránya, ami tökéletesen rávilágít a rendszer legfőbb hibájára.

A legnagyobb problémát az jelenti, hogy a bonyolult algoritmusok és a kötelező energiagazdálkodás gyakorlatilag kivették az irányítást a versenyzők kezéből, így egy-egy gyors kör már nem a nyers tempóról, hanem a szoftverek optimalizálásáról szól.

Bár a Liberty Media kifejezetten az utcai autógyártás trendjeit, illetve a kiszámíthatatlanságra vágyó fiatalabb közönség bevonzását tartotta szem előtt, az FIA kénytelen reagálni a kialakult válságra.

A háttérben már gőzerővel zajlanak az egyeztetések a csapatok és a döntéshozók között, hogy még április folyamán azonnali módosításokat hajtsanak végre a szabálykönyvön. A cél egyértelmű, hiszen vissza kell adni a kontrollt a pilótáknak, és javítani kell a biztonságon is, mielőtt a törzsközönség végleg hátat fordítana a sportágnak.

Hozzászólok
(1)