Itt állítsd be, hogy a motorsport.hu hírei elsők között jelenjenek meg a keresőben.

Követett forrás beállítása
Jolyon Palmer szerint Oscar Piastri is felelős a Szingapúri Nagydíj sprintversenyén történt csapattársi ütközésért.

Bár Lando Norris vállalta a teljes felelősséget a Szingapúri Nagydíj sprintversenyének utolsó körében történt csapattársi ütközésért, Palmer szerint Piastri sem teljesen ártatlan az esetben. A McLaren óriási pontoktól esett el a baleset miatt, ami után Zak Brown elnök-vezérigazgató rendkívül feldúltan nyilatkozott a brit pilóta manőveréről.

Az F1 Oversteer szerint a korábbi F1-es versenyző az F1 Nation podcastban elemzi az esetet, ahol arra jutott, hogy a közvélemény túl szigorúan ítéli meg Norrist. Palmer álláspontja szerint a manőver kifejezetten kockázatos volt, ám a felvételek alapján nem lehet kizárólag a brit nyakába varrni az ütközést.

A wokingiak versenyzője a sprintfutam teljes egészében lényegesen jobb tempót diktált a csapattársához képest. „Lando kapja a legtöbb kritikát az eset miatt, ám ha jobban megvizsgáljuk a manővert, látszik, hogy Oscar mellé ért. A kanyarcsúcsponton még teljesen ura volt az autónak, majd elkezdett visszakozni, amikor szembesült azzal, hogy a csapattársa nem hagy neki elég helyet” – fejtette ki Palmer.

„Ez egy teljesen vállalható előzési kísérlet volt. Bár nem egy tipikus előzési pontról beszélünk, a lehetőség adott volt. Lando lényegesen gyorsabb volt Oscarnál az egész sprint során, a csapat pedig nem kérte őket a pozíciók tartására, így megpróbálta kihasználni a lehetőségét.”

„Oscar nem hagyott neki semennyi helyet. Lando végül nekiütközött, a végső kontaktus miatt pedig úgy tűnhetett, mintha teljes egészében ő lett volna a hibás. A helyzet felépítését nézve úgy vélem, Piastri adhatott volna elég teret, hiszen a kormány elfordításakor gyakorlatilag már felkészült az ütközésre. Szerintem mindkét versenyző felelős a történtekért, így egyetértek a sportbírók döntésével, miszerint egyenlő arányban terheli őket a felelősség.”

Norris a másnapi főfutam előtt bocsánatot kért a megmozdulásért, és feleslegesnek nevezte a próbálkozást. A McLaren vezetősége szintén a britet nevezte meg felelősként, ami után Norris a vasárnapi versenyen több alkalommal is felajánlotta a segítségét Piastrinak a rádióban.

Hozzászólok