A saját motorgyártás elindítása jelentette a legnagyobb kihívást Christian Horner számára a Red Bull élén töltött évei során. A projekt az első pillanattól kezdve óriási kockázattal járt, hiszen a Milton Keynes-i csapatnak semmilyen korábbi tapasztalata nem volt ezen a téren.
A beruházás azóta meghozta a gyümölcsét, hiszen az új erőforrás már az első szezonjában, mindössze a tizenhatodik versenyén futamgyőzelemhez segítette Max Verstappent. A Red Bull campusán felépített Jochen Rindt épületben ma már teljes körű megmunkáló berendezések, hengerfej-összeszerelők és dedikált fékpadok működnek.
„Különösen büszke vagyok arra a megelégedettségre, amelyet a motor tizenhatodik futamon aratott győzelme jelentett a nyitóévben. A stábtagok elképesztő teljesítményt nyújtottak. Könnyű alábecsülni a nulláról induló motorfejlesztés nehézségeit, főleg a sportág történetének legösszetettebb szabályrendszerében, miközben sokkal tapasztaltabb gyári riválisokat kell legyőzni” – értékelte a helyzetet a csapatfőnök.
Nulláról építkeztek Milton Keynes-ben
A Red Bull még 2021 februárjában kényszerült döntési helyzetbe, amikor a Honda bejelentette a kiszállását. A csapat vezetése ekkor úgy határozott, hogy külső beszállító helyett saját motorrészleget hoz létre. A Porsche 50 százalékos tulajdonrész-vásárlásáról szóló tárgyalások végül zátonyra futottak - számolt be róla a Racing News 365, így a Ford lett a technikai és pénzügyi partner, amely főként az akkumulátortechnológiára és az elektromos rendszerek integrációjára összpontosít.
„Minden kétséget kizáróan ez volt a legnagyobb kihívás a Red Bullnál töltött időszakomban, hiszen a semmiből kellett építkeznünk. Nem volt semmi a birtokunkban, egy teljesen új vállalkozásról beszéltünk. Így elképesztő élményt jelentett látni azokat a mérföldköveket, amelyeket az erőforrás előállítása során értünk el.”
„Saját gyártóüzemet hoztunk létre, ahol dugattyúkat gyártunk és hengereket munkálunk meg. Félelmetes feladat volt, hiszen nem rendelkeztünk motorépítési tapasztalattal. A megfelelő szakemberek átigazolása, támogatása és a nekik adott lehetőség jelentette a siker kulcsát” – fejtette ki Horner.
