Miután 2026-ra sem nyílt meg előtte az út a Forma–1-be, Mick Schumacher új kihívás felé fordul, és jövőre az IndyCar-sorozatban folytatja pályafutását, ahol két évtized után ő lesz az első német versenyző. A korábbi F1-es pilóta, Christian Danner örül Schumacher új lehetőségének, ugyanakkor azt tanácsolja neki, hogy végleg zárja le a Forma–1-es álmot.
„Micknek végre el kellene engednie a Forma–1-et” – fogalmazott Danner az Expressnek adott nyilatkozatában, majd hozzátette, hogy a német pilóta számára valójában nem is maradt más választás. 2026 már a negyedik szezon lesz, amelyet kihagy a királykategóriában, és az IndyCarból szinte lehetetlen visszautat találni a Forma–1-be. „Az IndyCarból a Forma–1-be vezető út gyakorlatilag nem létezik” – tette hozzá.
Danner példaként hozta fel Alex Palou-t, az IndyCar jelenlegi legnagyobb sztárját, aki négyszeres bajnokként sem tudta beverekedni magát az F1-be. Bár a spanyol versenyző 2022-ben lehetőséget kapott egy szabadedzésre a McLarennél, komoly jelöltként sosem számoltak vele.
„Ha ő sem kellett a Forma–1-nek, akkor másnak sem sok esélye van” – jegyezte meg Danner, aki szerint véget értek azok az idők, amikor az amerikai nyílt karosszériás sorozatokból valaki áttörhetett az F1-be, mint egykor Jacques Villeneuve vagy Juan Pablo Montoya.
A legutóbbi ilyen próbálkozás Sebastien Bourdais nevéhez fűződik, aki négyszeres Champ Car-bajnokként szerződött a Toro Rossóhoz, de mindössze 27 futamot élt meg a Forma–1-ben. A következő, aki talán megpróbálkozhat a váltással, Colton Herta lehet, ám ő is csak a Formula–2-n keresztül juthat el odáig.
Mick Schumacher esetében azonban Danner nem lát visszautat. Ehelyett azt tanácsolja neki, hogy élvezze az új kalandot az Egyesült Államokban.
„Gratulálok Micknek, hogy ennyire kitartóan küzd azért, amit szeret” – mondta, majd kiemelte, hogy Schumacher még a környezetéből érkező ellenállás ellenére is vállalta ezt az irányváltást. „Ez egy bátor és jó döntés. Sok sikert kívánok neki, hogy újra győzelmeket arasson, és örömét lelje a versenyzésben.”
A családon belül azonban nem mindenki lelkesedik az IndyCar miatt. Mick nagybátyja, Ralf Schumacher korábban aggodalmát fejezte ki, szerinte az amerikai sorozat „túl veszélyes” Mick számára. Különösen az oválpályás versenyeket tartja kockázatosnak, amit azonban Mick vállal, mert számára a versenyzés öröme mindennél fontosabb.
Danner ezzel kapcsolatban is megnyugtatóan nyilatkozott. „Az IndyCarok sokkal biztonságosabbak lettek, és még a nagy sebességű baleseteknél is általában minden rendben végződik” – hangsúlyozta. „Ezért teljes nyugalommal mondhatom: Mick nyugodtan élvezheti az új kihívást, és új sikereket érhet el.”
