Motorsport.hu|2025. 10. 25. 18:52
Lando Norris tökéletesre csiszolt záró edzésével előnyt szerzett a Mexikóvárosban rendezendő időmérő előtt.

A McLaren pilótája – aki vasárnap, az Autódromo Hermanos Rodríguez 71 körös futama előtt 14 pontos lemaradással követi csapattársát, Oscar Piastrit – a kvalifikációs szimulációk késői etapjában 1:16,633-as kört futott.

A két lágygumis menet között észrevehető hasmagasság-állítást alkalmazott, és ezzel 0,345 másodperces előnyt épített ki a Ferrarit terelgető Lewis Hamilton előtt, míg a Mercedes versenyzője, George Russell fél másodperces hátránnyal maradt el a harmadik helyen.

A Red Bullnál Max Verstappen – aki pénteken még a leggyorsabb volt, de a RB21-es versenytempójával elégedetlen – ezúttal csak a hatodik időt érte el, 0,609 másodperces hátránnyal. Piastri hajszállal előzte meg őt, és ötödikként zárt.

Elfékezésekből bőven jutott: alig hét perc elteltével Verstappen közepes gumin 1:18,914-gyel nyitott, ami FP3-on szokatlanul korai időmérős körre utalt. Pénteki megjegyzései után éjszakai módosításokat próbálhatott ki, amit a hátsó szárnyra kent flow-vis festék is jelzett.

Ezzel szemben Hamilton első köre keményre sikerült: az 1-es kanyarban nagyot blokkolt, a füvön átvágva tért vissza, és kockásra fékezte a gumit. A hűtőköre után, a sérült abronccsal is hét tizedre megközelítette Verstappent, aki kettős hűtőkör után 1:18,051-re javított.

Lágyon a williamses Carlos Sainz 0,023 másodperces előnnyel átvette a vezetést, miközben nyolc pilóta még nem futott időt, Piastri és mindkét Mercedes sem járt pályán.

Norris első mért köre a 4-es kanyarban a hátsó tengely blokkolása miatt gyengére sikerült; a füst megijesztette a mögötte érkező Hamiltont, aki a menekülőúton tért vissza. Második próbálkozásra 0,037 másodpercre közelítette meg Sainzt, Piastri ekkor majdnem egy másodpercre volt.

Mintegy 25 perc után Russell és Kimi Antonelli is feliratkozott az időmérő táblára, nagyjából egy másodperces lemaradással és – Russell szavai szerint – közepes gumin csúszkálással.

Ekkor a top 6 – Norris, Sainz, Russell, Verstappen, Charles Leclerc és a Racing Bulls színeiben Isack Hadjar – mindössze 0,065 másodpercen belül volt. Russell 1:17,892-vel az első kvalifikációs körök előtt átvette a vezetést, 0,123 másodperccel Norris előtt.

Alex Albon lágy gumikon, kevés üzemanyaggal két lila szektort ment, de a stadionrészben blokkolt és eldobta a kört. A forróság – a pálya hőmérséklete 47 °C közelébe kúszott – és az alacsony tapadás az egész edzésen sok hibát hozott.

A későbbiekben Hadjar 1:17,396-tal az élre állt, Piastri 1:17,315-tel átvette a vezetést, majd Leclerc kilenc ezreddel tovább javított. Antonelli fél tizedmásopderccel Leclerc elé ugrott, majd Hamilton 1:16,978-cal átvette a vezetést. Verstappen első lágygumis köre csak 1:17,337 lett.

Második nekifutásra Norris mindhárom szektort „lilára” festve 1:16,633-mal állította be a mércét, amelyhez senki sem tudott közel kerülni. A brit hármas így Norris–Hamilton–Russell sorrendben zárt, mögöttük Leclerc érkezett 0,566 másodperces hátránnyal, majd Piastri és Verstappen következett. A top 10-et Antonelli, Hadjar, Cunoda és Bortoleto egészítette ki, utóbbi 0,893 másodperccel maradt el Norristól.

A Forma-1-es program magyar idő szerint 23 órakor folytatódik az időmérő edzéssel, amelyet az M4 Sport élőben közvetít.