Itt állítsd be, hogy a motorsport.hu hírei elsők között jelenjenek meg a keresőben.

Követett forrás beállítása
Utolsó pillanatban volt kénytelen törölni a Ferrari a kulcsfontosságú motorfejlesztését megbízhatósági kétségek miatt.

Teljesen elszálltak a Ferrari bajnoki reményei a jelenlegi szezonban, miután az olasz istállónak az utolsó pillanatban kellett elvetnie a motorfejlesztésének legfontosabb elemét. A maranellói mérnökök hónapokig dolgoztak az ADUO2 kódjelű erőforráson, az Olasz Nagydíj előtt azonban kiderült, hogy az új alkatrész nem bírná a terhelést.

Enrico Gualtieri technikai igazgató és csapata egy nagyobb turbófeltöltő bevetését tervezte a monzai hétvégére. Az FIA rajteljárásokat érintő módosításai és a riválisok fejlődése miatt a Ferrari elveszítette korábbi előnyét a kiugrásoknál, ezen próbáltak volna javítani a nagyobb alkatrésszel.

A tesztek során viszont fény derült a szerkezet kockázataira, így a csapat kénytelen volt a kisebb turbó finomításával beérni - írta az F1 Oversteer. A maranellóiak eredetileg 25 lóerős hátrányban voltak a Mercedesszel szemben, a módosított egység pedig mindössze 5 lóerős javulást hozott Lewis Hamilton és Charles Leclerc számára.

Újra a belső égésű motorok kerülnek előtérbe

A szakemberek kénytelenek voltak 2027-re halasztani a nagyobb turbó bevezetését, a fejlesztési időpont eltolása pedig döntő lehet a jövő szempontjából. Az FIA szabályai alapján a Ferrari idén és jövőre is kapott extra fejlesztési lehetőséget, mivel az erőforrásuk teljesítménye több mint 4 százalékkal elmaradt a Red Bullétól.

A szövetség ráadásul a pilóták és a szurkolók kritikáira reagálva módosított a szabályokon. Az elektromos és a belső égésű motorok közötti 50-50 százalékos teljesítménymegosztást hamarosan 58-42 arányra módosítják a belső égésű javára, 2028-ban pedig 60-40-re tolódik el az arány.

A Ferrari versenyzői a Haas és a Cadillac pilótáihoz hasonlóan folyamatos hátrányban voltak a rivális technológiát használókkal szemben. A bajnoki tabellát vezető Andrea Kimi Antonelli előnye már 111 pontra nőtt a legelőkelőbb helyen álló ferraris, Hamilton előtt, így a Mercedes pilótája már a soron következő Amerikai Nagydíjon bebiztosíthatja a címet.

Hozzászólok