A Ferrari körül egyre nő a feszültség, miután az idei Forma–1-es szezonban Lewis Hamilton több alkalommal is kritikus hangnemet ütött meg saját teljesítményével és a csapat helyzetével kapcsolatban. A brit pilóta legutóbb a Sao Pauló-i Nagydíj után fogalmazott úgy, hogy „valóságos rémálom” az, amit átél mostanában, utalva ezzel az elmúlt hetek sikertelenségeire.
Christian Danner, egykori Forma-1-es versenyző és szakkommentátor viszont úgy látja, nem kizárólag a külső körülmények, hanem Hamilton hibái is komoly szerepet játszanak abban, hogy a Ferrari ilyen nehéz helyzetbe került.
Danner úgy fogalmazott, hogy Hamilton szinte „fuldoklik az önsajnálatban” és túl nagy hangsúlyt fektet arra, mennyire rossz a saját helyzete. Rámutatott, hogy nemcsak az „egész világ fordult ellene”, hanem saját magának is önvizsgálatot kellene tartania.
„A hiba, amikor Brazíliában Franco Colapintóval csatázva letörte az első szárnyát, egyértelműen az ő hibája volt, egy nagyon rossz mozdulat” – értékelt, rámutatva arra, hogy nem egyedi esetről van szó, mivel Hamilton az idény során többször is figyelmen kívül hagyott sárga zászlókat vagy más szabályokat.
Danner szerint Hamilton elvesztette a koncentrációját, és fontos lenne, hogy a világbajnok versenyző önkritikával tekintsen vissza az idei eseményekre.
„Egyáltalán nem arról van szó, hogy mindenki ellene lenne, sokszor épp saját maga generálja a problémákat” – mondta, majd kifejtette, hogy nem esne nehezére, ha újra a képességeire összpontosítana, hiszen “még mindig gyors”.
Ugyanakkor az eredmények nem igazán győznek meg senkit: Hamilton idei legfényesebb pillanata eddig a sanghaji sprintgyőzelem volt, ám igazi dobogós helyezésre a futamokon továbbra is várni kell. A rá nehezedő nyomás pedig tovább fokozódott, miután a Ferrari elnöke, John Elkann a csapat teljesítményét – Hamiltonnal és Charles Leclerckel együtt – nyilvánosan is kritizálta.
Elkann úgy fogalmazott, hogy a versenyzőknek „kevesebbet kellene beszélniük, többet foglalkozniuk a vezetéssel”, majd hozzátette, hogy a hosszútávú világbajnoki sikereket csak akkor tudja elérni a Ferrari, ha mindenki egységben dolgozik, ami jelenleg nem biztosított.
