Isack Hadjar nem titkolja, hogy volt benne félsz, amikor először komolyan felmerült a neve a Red Bull második autójával kapcsolatban. A francia–argentin versenyző pontosan látta, mi történt az elmúlt időszakban a négyszeres világbajnok Max Verstappen csapattársainak oldalán, így tudta, hogy ez az ülés korántsem hétköznapi lehetőség.
Mégis vállalta a kihívást, sőt, már jóval korábban eldöntötte, hogy ez lesz a célja.
Hadjar a tavalyi szezonban a Racing Bulls színeiben mutatkozott be a Forma–1-ben, és újoncként rögtön stabil teljesítményt nyújtott. Az egyéni összetett 12. helyén zárt 51 ponttal, ráadásul a Holland Nagydíjon megszerezte pályafutása első dobogóját, ami egyértelmű üzenet volt a Red Bull vezetésének.
Milton Keynesben végül mellette döntöttek, így az idei évben már Verstappen oldalán bizonyíthat.
„Az elején nagyon stresszes volt”
A 21 éves versenyző az F1-nek adott interjúban arról beszélt, hogy kívülről talán gyorsnak tűnt az útja a testvércsapattól a Red Bullig, belül azonban komoly bizonytalanságokkal kellett megküzdenie.
„Őszintén szólva nagyon élveztem az egészet. Ami a nyomást illeti, jól kezeltem, de az év elején nagyon stresszes voltam, hiszen alig volt tapasztalatom a Forma–1-ben” – mondta Hadjar, majd hozzátette, hogy fejben rengeteg kérdés kavargott benne.
„Azt gondoltam: ez hatalmas dolog, a világ legerősebb bajnoksága, ráadásul a szabályrendszer utolsó éve, amikor mindenki mindent belead. Megvan a tempóm, de vajon három tizeddel lassabb leszek? Ennyire nehéz lesz felzárkózni? Végül egyáltalán nem ez történt. Nagyon gyorsan felvettem a ritmust, és tényleg élveztem.”
A fiatal pilóta szerint a kulcs az volt, hogy nem próbált túlgondolni mindent, hanem a saját munkájára koncentrált.
A cél kezdettől a Red Bull volt
Hadjar elárulta, hogy bár kifelé óvatosan fogalmazott, belül pontosan tudta, mit akar.
„Tisztában voltam vele, hogy ha természetesen, a saját tempómban végzem a dolgomat, akkor megkaphatom az ülést, az előléptetést. Őszintén szólva ez volt a célom az év elejétől. Mondogattam, hogy lépésről lépésre haladok, de valójában egy nagyon erős bemutatkozó szezonra vágytam, hogy átkerülhessek a Red Bullhoz. Ez lebegett a szemem előtt.”
Az elmúlt évek ugyanakkor intő jelként szolgáltak. Sergio Pérez távozása után Liam Lawson kapott lehetőséget, de mindössze két hétvégét élt meg a csapatnál, mielőtt Júki Cunoda váltotta. A japán versenyző az év végéig megtartotta az ülést, most viszont tartalékpilótaként segíti a csapatot.
Amikor arról kérdezték Hadjart, hogy aggasztotta-e a Red Bull második autójának „furcsa” története, nem kerülte meg a választ.
„Bizonyos értelemben igen, mert látod a különbséget Max és a csapattársai között, és azt gondolod: ez elég különös. Ugyanakkor mindig realistán szemlélem a helyzetet” – fogalmazott.
Hadjar tehát tisztában volt a kockázatokkal, mégis vállalta a kihívást. Most már rajta a sor, hogy bebizonyítsa: a Red Bull második ülése nem átok, hanem lehetőség.
-crop-1600x900_1600x900.jpg)
