A Racing Bulls francia versenyzője határozottan visszautasította azokat a feltételezéseket, amelyek szerint szándékosan tartotta volna az öt másodperces távolságot a Red Bull japán pilótájától a Miami Nagydíjon. A pályafutása során először pontszerzésre esélyes Hadjar kiemelte, mindent megtett a jobb helyezés megszerzése érdekében, azonban saját hibái megakadályozták ebben.
A versenyhétvége utolsó köreiben különösen izgalmas csata bontakozott ki a két pilóta között, miután Cunoda Júki öt másodperces időbüntetést kapott. A japán versenyző ennek ellenére meg tudta őrizni helyét a legjobb tízben, ugyanakkor a Racing Bulls újonca mindössze egy másodpercre közelítette meg őt.
"Maximálisan kihoztam az autóból mindent, amire képes voltam. A végeredmény szempontjából meghatározó tényező, hogy bár Júki is követett el néhány apróbb hibát, én sajnos jóval többet veszítettem, ami végül a pontszerző hely elvesztéséhez vezetett" – nyilatkozta Hadjar, akinek szavait Adam Cooper osztotta meg X-en.