Jelentős szponzorációs megállapodást jelentett be a Cadillac, ugyanis sikerült megnyerniük maguknak a divatvilág egyik legismertebb amerikai szereplőjét, a Tommy Hilfigert. A partnerség különösen érdekes annak fényében, hogy a márka korábban szorosan kötődött Lewis Hamiltonhoz.
A brit világbajnok még 2018-ban, a Mercedes versenyzőjeként hozta be a sportágba a divatcéget, az együttműködés azonban a 2024-es szezon végén lezárult. Hamilton ezt követően távozott a németektől, és a 2025-ös idényt már a Ferrari színeiben kezdte meg, így a Tommy Hilfiger útja is szabaddá vált egy új projekt felé.
A Forma-1 legújabb csatlakozójaként a Cadillac élt is a lehetőséggel, és hivatalos ruházati partnerként szerződtette a márkát a visszatérésükhöz. A megállapodás értelmében nemcsak a hagyományos csapatruházat replikái válnak elérhetővé a szurkolók számára, hanem az év során különleges, egyedi kollekciókkal is jelentkeznek majd.
Közös amerikai értékek
A két márka egymásra találása nem csupán üzleti döntés volt, hanem a közös gyökerek ünneplése is. Cassidy Towriss, a Cadillac vezető márkatanácsadója hangsúlyozta, hogy ez az együttműködés két olyan ikonikus amerikai márkát hoz össze, amelyek osztoznak a dizájnba, a teljesítménybe és a kulturális relevanciába vetett hitükben.
Towriss a közös munka részleteibe is beavatta a nyilvánosságot, elmondva, hogy a Tommy Hilfiger csapatával szoros együttműködésben olyan szurkolói ruházatot alkottak, amely hiteles, emelkedett színvonalú és hű ahhoz az identitáshoz, amelyet építenek.
"A 2026-os kollekció csak egy kis ízelítő abból, ami a jövőben várható, és izgatottan várjuk, hogy továbbra is kiszolgálhassuk a rajongókat, miközben a Cadillac Forma-1-es projektje formát ölt a pályán és azon kívül is" – tette hozzá a szakember.
