Kaotikus hétvégét zárt Spa-Francorchamps-ban Lewis Hamilton, aki végül fellélegezhetett, hogy megtarthatta a negyedik pozícióját. A Ferrari brit pilótája a Belga Nagydíjon saját hibájából és a körülmények áldozataként is nehéz pillanatokat élt át, de végül büntetlenül úszta meg az utolsó, ijesztő incidensét.
Minden a szombati harmadik szabadedzésen kezdődött, amikor Hamilton a Fagnes-sikánban hibázott. Az aszfaltról lecsúszva a kavicságyba, majd a gumifalba csapódott, ami miatt a csapatnak teljesen újjá kellett építenie az autót az időmérőre.
A szerelőknek ki kellett cserélniük a hátsó szárnyat, a padlólemezt és a sebességváltót is. Bár a brit pilóta végül a hatodik helyet szerezte meg a kvalifikáción, később elismerte, hogy a javítások után kissé elveszítette a magabiztosságát az autóban.
A vasárnapi futam sem alakult zökkenőmentesen, sőt Hamilton hamar nehéz helyzetbe hozta magát. George Russell kilökéséért kapott egy öt másodperces időbüntetést, a manőver ráadásul Russell kiesését okozta, és Hamilton autója is megsérült, amivel jelentős leszorítóerőt veszített.
Sokat bukott Hamilton ezzel
Az F1 Oversteer elemzése szerint ez a büntetés közvetetten egy másik, rendkívül veszélyes jelenethez vezetett a bokszutcában. Hamilton ugyanis a kerékcsere előtt jelezte a csapatnak, hogy szeretne állítani az első szárnyán az új gumikeverék miatt.
A Ferrari azonban csak a letöltött 5 másodperces büntetés után közölte a szerelőkkel az állítási szándékot. A folyamat így teljesen félrecsúszott, mivel az egyik szerelő már azután lépett az autó elé, hogy a csapat zöld jelzést adott az indulásra.
Hamilton elindult, és elgázolta a szerelőt, aki szerencsére sértetlenül megúszta az esetet. Az FIA vizsgálatot indított veszélyes kiengedés miatt, ám végül nem a pilótát, hanem az olasz istállót büntették meg.
A szövetség 30 000 eurós (körülbelül 12 millió forintos) pénzbírságot szabott ki a Ferrarira, amelyből 10 000 eurót (mintegy 4 millió forintot) 12 hónapra felfüggesztettek. A döntésnél figyelembe vették a kaotikus helyzetet, hiszen Charles Leclerc is éppen akkor hajtott végre kerékcserét.
Lemaradt a dobogóról
Ezzel a döntéssel Hamilton megtarthatta a 4. helyét, miután mindössze bő másfél másodperccel ért célba a McLaren pilótája, Oscar Piastri előtt. Martin Brundle szerint a brit versenyző éppen ezért igencsak megkönnyebbülhetett a leintés után.
„Hamiltonnak szörnyű hétvégéje volt a szabadedzésen történt balesettel, a Russell-lel való ütközés miatti büntetéssel, majd azzal, hogy a bokszutcában önhibáján kívül majdnem elütötte az egyik szerelőjét” – értékelte a helyzetet a korábbi versenyző a Sky Sports adásában.
„Az az incidens végül csapatszintű pénzbírságot vont maga után, nem pedig sportszakmai büntetést. Lewis így valószínűleg életében először örült ennyire egy 4. helynek” – tette hozzá Brundle.
