Lewis Hamilton először nyilatkozott a médiának azóta, hogy múlt héten el kellett búcsúznia szeretett bulldogjától, Roscoe-tól. A Ferrari versenyzője láthatóan még mindig nehezen dolgozza fel a veszteséget, ugyanakkor meghatotta a világszerte érkező együttérző üzenetek sokasága.
A 12 éves Roscoe-t tüdőgyulladással kezelték, és végül múlt vasárnap kellett elaltatni. Hamilton végig mellette volt ezekben a nehéz pillanatokban - a brit pilóta még egy tervezett Forma–1-es gumitesztet is kihagyott pénteken, mivel kutyája akkor még életmentő kezelésen volt.
"Rengeteg üzenetet kaptam, és őszintén szólva teljesen megdöbbentett, hogy Roscoe mennyi ember szívéhez került közel világszerte. Nagyon megható volt látni ezt a támogatást, bár nem tudtam mindenkinek válaszolni" – fogalmazott Hamilton a Szingapúri Nagydíj előtt a média kérdésére.
"Ő volt a legfontosabb az életemben, így különösen nehéz időszak ez számomra. Tudom, hogy sokan átélték már ezt világszerte, és tisztában vannak vele, milyen amikor egy háziállat távozik, aki feltétlen szeretetet ad. Csodálatos élmény volt vele minden perc" – tette hozzá elérzékenyülve a brit versenyző.
Hamilton, aki idén még nem állhatott dobogóra a Ferrarival, most új erőt merítene a versenyzésből. "Alig várom, hogy visszaülhessek az autóba és azzal foglalkozhassak, amit a legjobban szeretek”, mondta.
A Marina Bay utcai pályán rendezett futam előtt a 40 éves pilóta arról is beszélt, mennyien szurkolnak neki.
"Sokan megérdemelnének egy jó eredményt tőlem: a csapat, a Tifosi és mindazok, akik követnek engem. Különösen azok után, ahogy az elmúlt héten mellém álltak. Ilyenkor látszik igazán, ki áll ki melletted, és ez nagyon sokat jelent nekem."