|2026. 02. 28. 11:22
A Sky Sports értesülései szerint Christian Horner visszatérhet a Forma–1-be, ugyanis az Aston Martin egy politikai és kereskedelmi fókuszú vezetői pozícióval csábítja a szakembert.

Ismét felerősödtek azok a hangok a paddockban, amelyek Christian Horner visszatérését vetítik előre. A legfrissebb beszámolók szerint a szakember, aki a tavalyi év során különböző lehetőségeket mérlegelt a Forma–1-es szerepvállalásra, most konkrét ajánlatot kapott a Lawrence Stroll tulajdonában lévő Aston Martintól. A hírt a Sky Sports jól értesült riportere, Craig Slater szellőztette meg, rávilágítva arra, hogy a silverstone-i alakulat szerkezeti átalakításra készülhet.

A felvázolt struktúra szerint Horner nem a hagyományos csapatfőnöki posztot foglalná el, hanem egyfajta vezérigazgatói szerepkörben tevékenykedne. Ez a modell leginkább a McLarennél látott felállásra emlékeztet, ahol Zak Brown felel az üzleti és politikai ügyekért.

Az elképzelés logikusnak tűnik, ugyanis ezzel tehermentesíthetnék Adrian Newey-t, aki jelenleg a csapat szakmai irányításáért felel. A tervezőzseni köztudottan nem kedveli a politika útvesztőit és a sajtószerepléseket, így ezek a feladatok jelenleg nagyrészt Mike Krackra, illetve korábban a tulajdonosra hárultak.

Nem ez az első alkalom, hogy összeboronálják a feleket, hiszen a tavalyi esztendőben már szárnyra keltek hasonló pletykák. Akkoriban azonban cáfolták az értesüléseket, és végül Adrian Newey került a szakmai vezetés élére.

Érdekesség, hogy 2025-ben maga Newey volt az, aki körbevezette Hornert az Aston Martin ultramodern silverstone-i bázisán, ami már akkor is sokak fantáziáját beindította. Bár az akkori vizitnek nem lett azonnali, hivatalos folytatása, a kapcsolat a felek között szemmel láthatóan nem szakadt meg.

A mostani ajánlat értelmében Newey teljes mértékben a versenyautó fejlesztésére és a csapat operatív vezetésére koncentrálhatna, mentesülve a számára terhes reprezentációs kötelezettségek alól. Horner feladata lenne a sportpolitikai csaták megvívása és a márka képviselete a nyilvánosság előtt.

A Sky Sports információi szerint végleges döntés még nem született az ügyben, de az ajánlat az asztalon hever, Horner pedig továbbra is elkötelezett a Forma-1-be való visszatérés mellett.

Élő közvetítés
Hozzászólok