Az Olasz Nagydíj után két pilóta is a futamkihagyás küszöbére került.

Az Olasz Nagydíj után komoly veszélybe került Oliver Bearman, miközben Max Verstappen helyzete továbbra sem teljesen megnyugtató.

A legtöbb büntetőpont eddig Verstappen neve mellett szerepelt, ám most Bearman vette át a vezetést ezen a nem túl előkelő listán. A brit versenyző a Carlos Sainz-cal történt ütközés miatt kapott súlyos büntetést, amely mellé két újabb büntetőpontot is begyűjtött.

Ezzel Bearman már tíz pontnál jár, így mindössze egyetlen újabb incidens választja el attól, hogy eltiltsák. Mivel azonban az első pontjai csak november 2-án évülnek el, négy nagydíjon kell hibátlanul teljesítenie, ha el akarja kerülni a kizárást.

A Mercedes fiatal pilótája, Andrea Kimi Antonelli is gyarapította pontjai számát, ugyanis szabálytalan manőverei miatt öt másodperces időbüntetést és egy büntetőpontot kapott, így már ötnél tart az elmúlt tizenkét hónapban. Esteban Ocon szintén beszedte első pontját, miután Monzában leszorította Lance Strollt a pályáról.

Verstappen utoljára a 2025-ös Spanyol Nagydíjon kapott pontot, de továbbra is fenyegeti a veszély, hiszen kilencnél tart, vagyis mindössze háromra van a kötelező futamkihagyástól.

VersenyzőCsapatBüntetőpont
Ollie BearmanHaas10
Max VerstappenRed Bull Racing9
Oscar PiastriMcLaren6
Liam LawsonRacing Bulls6
Kimi AntonelliMercedes5
Carlos SainzWilliams4
Júki CunodaRed Bull Racing4
Jack DoohanAlpine4
Lando NorrisMcLaren3
Lance StrollAston Martin3
Lewis HamiltonFerrari2
Pierre GaslyAlpine2
Alex AlbonWilliams2
Esteban OconHaas1
Charles LeclercFerrari1
Franco ColapintoAlpine1
George RussellMercedes1
Fernando AlonsoAston Martin0
Isack HadjarRacing Bulls0
Gabriel BortoletoSauber0
Nico HülkenbergSauber0