A Ferrari 2025-ös szezonja közel sem alakult úgy, ahogy azt a csapat és a szurkolók remélték. Az idény végéhez közeledve a maranellóiak mindössze egyetlen pole pozíciót szereztek, futamot pedig egyszer sem nyertek, és matematikailag már biztos, hogy csak a negyedik helyen zárják a konstruktőri bajnokságot.
A csalódást keltő eredményekre Frederic Vasseur csapatfőnök azzal próbált magyarázatot adni, hogy már áprilisban leállították az SF-25 fejlesztését, és minden erőforrást a 2026-os autóra csoportosítottak át.
Ezt az indoklást azonban Jean Alesi, aki 1991 és 1995 között versenyzett a Ferrarinál, egyáltalán nem tartja elfogadhatónak. A korábbi versenyző a Corriere della Sera hasábjain fogalmazott meg rendkívül éles kritikát a csapattal szemben.
„A katari futam talán a legrosszabb volt, amit valaha láttunk, és ez komolyan aggaszt a jövőre nézve” – írta Alesi, majd hozzátette, hogy szerinte a Ferrari érvelése a fejlesztések leállításáról csak gyenge kifogás.
„Azzal védekezni, hogy minden fejlesztést leállítottak a jövő évi autó miatt, egyszerűen nem állja meg a helyét. Ez az egész inkább egy kínos próbálkozásnak tűnik arra, hogy elfedjék az idei kudarcot” – fogalmazott, majd kitért arra is, hogy más csapatok is képesek voltak párhuzamosan dolgozni a jelenlegi és a következő évi projekten.
Alesi szerint a Ferrari hozzáállása nemcsak eredménytelen volt, hanem azt is mutatja, hogy a csapat elvesztette az egyensúlyt a rövid és hosszú távú célok között.
„Mindenki dupla munkát végzett idén – egyrészt fejlesztették az aktuális autót, másrészt már a jövő évin dolgoztak. Ez nem lehet kifogás” – hangsúlyozta.
A francia exversenyző kritikája különösen fájdalmas lehet a Ferrari számára, hiszen Alesi korábban maga is a tifosi kedvence volt, és évtizedek óta szorosan követi a csapat működését.
A Corriere della Serra értesülései szerint a kudarcnak következményei is lesznek, ugyanis a maranellói vezetőség nem nézheti tétlenül azt a mintegy 20 millió eurónyi összeget, amit a gyenge teljesítmény miatt buktak.
