Törő Ferenc|2026. 01. 27. 16:07
A barcelonai teszt második napján is garázsban maradt a McLaren MCL40-es modellje.

A McLaren hivatalosan is megerősítette, hogy egyelőre nem gördül pályára az új MCL40-es konstrukciója, miután az eredeti bemutatkozási terveket előbb logisztikai okok, majd az időjárás húzta keresztül.

A csapat vezetője, Andrea Stella még a múlt héten jelezte, hogy a barcelonai Circuit de Catalunya pályáján zajló ötnapos privát teszt első napján tartanának egy filmes napot, amely során maximum 200 kilométeres futást engedélyez a szabályzat. Ez azonban végül nem valósult meg, mert hétfőn a McLaren egyáltalán nem hajtott pályára, miközben több rivális, köztük a Mercedes és a Haas, komoly mennyiségű körrel kezdte meg a tesztelést – mindkét alakulat 154 kört teljesített.

Kedden sem változott a helyzet, ugyanis a délelőtt közepétől kezdődő esőzés délutánig kitartott, így a wokingiak továbbra is a garázsban tartották az autót. Az MCL40-est ezen a héten még egy ideiglenes festéssel láthatjuk, de egyelőre még ezt sem mutatták meg a nyilvánosság előtt.

Szerdára újabb csapadékos időt jósolnak, így továbbra sem biztos, hogy a McLaren akkorra időzíti a bemutatkozó kört. Elképzelhető, hogy inkább megvárják a csütörtököt vagy pénteket, amikorra a meteorológiai előrejelzések szárazabb és kedvezőbb körülményeket ígérnek.

Hogy pontosan mi a helyzet a csapat háza táján, azt alighanem csak a legbelső körök tudják, az azonban biztos, hogy az új szabályok miatt minden egyes kilométer megtétele döntő fontosságú lehet, azt pedig a mai teszten is láthattuk, hogy az eső a Red Bull-t és a Ferrarit sem különösebben akadályozta.

Élő közvetítés