Norris saját csapata hamarosan zöld utat kaphat a Forma–2-es szerepléshez, ugyanis a sorozat vezetősége az utolsó simításokat végzi a mezőny kiválasztási folyamatán. A 2025-ös világbajnok brit pilóta az LN4 Fusion nevű projektjével lépne be a szériába.
Norris még szeptember elején jelentette be a saját versenycsapatának elindítását, melynek elsődleges célja a fiatal tehetségek felkarolása és a Forma–1-ig vezető útjuk egyengetése. A projekt vezetését a Prema korábbi sikerkovácsára, René Rosinra bízta, de a csapat szakmai stábját erősíti Guillaume Capietto is.
Az új istálló már biztosította a helyét a nevelőszériák alacsonyabb kategóriáiban, miután megvásárolta az AIX Racing vagyontárgyait és indulási jogát. A 2027-től a Forma–3-ban, az olasz F4-ben és a FRECA-bajnokságban is érdekelt LN4 Fusion a brit F4-es belépés lehetőségét is vizsgálja, derül ki a Gpblog cikkéből.
Óriási lehetőség a fiatal tehetségeknek
A wokingiak versenyzője azonban nem állna meg a Forma–3-as jelenlétnél, hanem a Forma–2-es rácson is helyet követelne magának a 2027 és 2029 közötti időszakban. A nevelőszéria ügyvezető igazgatója, Bruno Michel megerősítette, hogy a beadott pályázat elbírálása már a végső fázisban jár.
„Éppen a következő három évre szóló választási folyamatot véglegesítjük a Forma–2-es csapatok esetében. Nagyon hamarosan bejelentjük, melyik jelentkezőket fogadtuk el” – mondta Bruno Michel.
A széria első embere rendkívül pozitívan értékelte, hogy a McLaren pilótája komoly erőforrásokat fordít a következő generáció támogatására.
„Lando már belép a Forma–3-ba az AIX eszközeinek megvásárlásával, a mi szempontunkból pedig nagyon örömteli, hogy egy hozzá hasonló név tér vissza a nevelőszériák világába. Hálás vagyok a versenyzőknek, amikor a saját sikereik után visszaadnak valamit a motorsportnak.”
„Úgy gondolom, ez igazán különleges vonás Landóban, és láthatóan nagyon élvezi az egészet. Dolgozni akar a fiatal pilótákkal, segíteni akarja őket, ahogyan őt is segítették a karrierje elején. Ez számunkra is fantasztikus lehetőség” – fogalmazott a szakember.
A Forma–1-es kötelezettségek sem jelentenek akadályt
Norris Forma–1-es elfoglaltságai miatt nyilvánvalóan nem tud majd folyamatosan a csapattal tartani a versenyhétvégéken, ám a sorozat vezetője szerint ez egyáltalán nem jelent majd hátrányt a működésben.
„Biztos vagyok benne, hogy remek szemlélettel irányítja majd a struktúrát, még ha nem is lehet jelen minden egyes nap. Elvégre van egy másik főállása, de mindent egybevetve ez egy kifejezetten pozitív kezdeményezés” – zárta gondolatait Michel.
