A hazai pályán aratott 2024-es monacói győzelem és a közelmúltban tartott esküvője volt az a két mérföldkő, amelyet Charles Leclerc a leginkább meg akart osztani néhai édesapjával. Hervé Leclerc hosszú betegség után hunyt el, és a Ferrari sztárja a mai napig élénken emlékszik az utolsó napok drámájára, amikor egy kétségbeesett lépésre szánta el magát a megnyugvása érdekében.
A monacói versenyző Gianluca Gazzoli podcastjében idézte fel élete egyik legnehezebb időszakát, hiszen a 2017-es évad végén már javában tárgyalt az Alfa Romeóval az F1-es bemutatkozásról, de hivatalos szerződés még nem volt a kezében. Édesapja állapota viszont rohamosan romlott, így a pilóta úgy döntött, egy előrehozott jó hírrel próbálja megkönnyíteni a végső búcsút.
Súlyos teher és anyai dorgálás
„Sajnos az édesapám egy olyan betegséggel küzdött, amelyre nem létezett gyógymód, és ezzel mindannyian tisztában voltunk” – fogalmazott, miközben elárulta, borzasztóan nehéz helyzetben találta magát a konkrétumok hiánya miatt.
„Tudtam, hogy már csak napjai vannak hátra, miközben rengeteget áldozott a karrieremért, és szörnyen fájt, hogy pont a legfontosabb megerősítést nem érheti meg, ezért füllentettem neki” – mondta, majd hozzátette, a történtek után sokáig mardosta a bűntudat.
A család is vegyesen fogadta a kegyes hazugságot, sőt, az édesanyja kifejezetten neheztelt rá a megtévesztés miatt. „Rengeteget rágódtam ezen, anyám meg is szidott miatta, de szerencsére végül nem bizonyult ordító hazugságnak a dolog, ugyanis hónapokkal később tényleg aláírtam a megállapodást” – nyilatkozta, utalva arra, hogy a sors hamarosan hivatalossá tette azt, amit az édesapja életének utolsó óráiban még csak remélni mertek.
Két angyal vigyázza az utat
A műsorvezető felvetésére, miszerint ezzel a lépéssel mégis megajándékozta az édesapját egy utolsó, tökéletes pillanattal, a pilóta elismerte a dolog jelentőségét. „Igen, ez egy rendkívül különleges emlék marad számomra, hiszen pontosan tudtam, mennyire fontos volt ez a cél az ő életében is” – értékelt a maranellóiak kiválósága.
A múlt sebei mára már a legfőbb hajtóerővé alakultak át a mindennapokban, ráadásul a monacói diadal egy olyan közös álom beteljesülését jelentette, amely mindkettőjük számára a csúcsot szimbolizálta.
„Megcsinálni ezt a Ferrarival elképesztő érzés volt, és meggyőződésem, hogy Jules, valamint az apám is fentről figyelik a történéseket” – mondta a tragikusan fiatalon elhunyt barátjára, Jules Bianchira is emlékezve, majd hozzátette, az ő mosolyuk a legfőbb motivációja, miközben a közelmúltbeli esküvője is az egész család számára elhozta azt az örömöt, amit annyira megérdemeltek.

