Itt állítsd be, hogy a motorsport.hu hírei elsők között jelenjenek meg a keresőben.

Követett forrás beállítása
Charles Leclerc merész célt fogalmazott meg az Olasz Nagydíj előtt a rajongók jelenlétében.

Pirosba borult Milánó főtere, ahol Charles Leclerc és Lewis Hamilton személyesen találkozott a Ferrari rajongóival az Olasz Nagydíj felvezető eseményén. A monegaszki pilóta harcias teljesítményt ígért a hazai közönség előtt, sőt kifejezetten merész célokat fogalmazott meg a hétvégére.

Merész álmok a hazai közönség előtt

„Minden alkalommal egyedülálló élmény idejönni Monzába. A Ferrari rajongójaként nőttem fel, most pedig versenyzőként megélni ezt az egészet valóban felemelő érzés.”

„Egy monzai győzelem jelentené a csúcsot. Ez a hétvége teljesen más számunkra, mint a többi, a szurkolók támogatása pedig hihetetlen plusz energiát ad. Nagyon bízom benne, hogy vasárnap újabb győzelemmel ajándékozhatjuk meg ezt a fantasztikus közönséget.”

„Furcsa ez a szezon, hiszen Spában és Silverstone-ban arra számítottunk, hogy nehéz dolgunk lesz, mégis jól szerepeltünk. Őszintén szólva Monzával kapcsolatban is vannak kétségeink, ám hinni akarunk a sikerben, és mindent megteszünk majd azért, hogy a dobogó felső két fokát foglaljuk el” – nyilatkozta Leclerc.

Motorfejlesztéssel támad a maranellói csapat

A maranellóiak párosa kifejezetten nehéz hétvégére számíthat a nagy tempójú aszfaltcsíkon, a Formula Passion szerint ugyanis az SF-26 erőforrása számít a csomag leggyengébb pontjának. A csapat ugyanakkor ezen a hétvégén veti be az idei második engedélyezett motorfejlesztését, az ADUO-2 névre keresztelt egység pedig nagyjából 12-15 lóerős pluszt hozhat.

Leclerc korábban 2019-ben és 2024-ben is felállhatott a dobogó legfelső fokára Monzában, így nem ismeretlen számára a győzelem íze a legendás pályán. A mostani motorfrissítés elengedhetetlen lehet ahhoz, hogy a Ferrari tartani tudja a lépést a legfőbb riválisokkal.

Hozzászólok
(2)