Motorsport.hu|2025. 12. 01. 12:05
Isack Hadjar egyáltalán nem volt elégedett a Katari Nagydíja alakulásával, miután egy alkatrészhiba miatt végül le kellett mondania a hatodik helyről és az erős pontszerzésről.

A Racing Bulls versenyzője jó úton haladt afelé, hogy beállítsa idei második legjobb eredményét a hatodik hellyel, de három körrel a vége előtt a bal oldali kerékszárnya letört az autójáról és kivágta a bal első gumiját. A defekt miatt természetesen minden esélye elszállt arra, hogy jó eredményt érjen el, és a francia pilóta nem is volt boldog a leintést követően.

„Az első szárny magától letört és bekerült az autó alá, közben pedig kivágta az abroncsot. Egyszerűen csak simán letört. Úgy tűnik, Lego-autót vezetek” – mondta a Viaplaynek nyilatkozva Hadjar, aki a probléma után már vissza sem állt a versenybe.

Alan Permane csapatvezető természetesen elnézést kért versenyzőjüktől. „Először is szeretnénk bocsánatot kérni Isacktól. Az első kerékszárny letört, ami vélhetően a kerékvetők folyamatos használatának volt a következménye. Ettől függetlenül persze nem kéne ilyennek történnie, és ki fogjuk vizsgálni, mi volt ennek a pontos oka.”

A kérdéses elem egyébként már körök óta lifegett és mozgott Hadjar autóján, vagyis látható volt, hogy gond van vele. Az ügyben még vizsgálat is indult, mert felmerült, hogy az autó nem biztonságos állapotban volt kint a pályán. Büntetés végül azonban nem született. A Racing Bulls és Hadjar számára önmagában elég büntetés volt az, hogy elveszítették az ígéretes pontszerzés lehetőségét.