Itt állítsd be, hogy a motorsport.hu hírei elsők között jelenjenek meg a keresőben.

Követett forrás beállítása
/2026. 07. 03. 16:44
Lewis Hamilton ezúttal a Brit Nagydíjon száguldott nagy tempót a Ferrarival, a pole-ból várhatja a szombati sprintfutamot.

Lewis Hamilton a Brit Nagydíj sprintidőmérőjén megszerzett pole pozíciója után rendkívül érzelmes nyilatkozatot adott, amit a Sky Sports F1 idézett. A hétszeres világbajnok a silverstone-i közönség előtt elért eredményt különösen nagy jelentőségűnek nevezte, miközben a csapat munkáját és a rendkívül szoros küzdelmet is hangsúlyozta.

Hamilton első reakciójában röviden így fogalmazott: „Hűha! (az érzés) oké. Tetszik!” Ezt követően hosszabban beszélt arról, mennyit jelent számára a silverstone-i pálya és a hazai közönség, valamint arról, milyen összetett folyamat vezet egy ilyen eredményhez:

„Imádom ezt a helyet, imádom ezt a közönséget, és nem tudom eléggé kifejezni, mekkora álom ez, és még ma is, amikor erre a versenyre készülsz, és minden kanyarra gondolsz, valamint arra a ritmusra, amit ezen a pályán elérhetsz, ha jó a beállításod és a megfelelő csapat áll mögötted.”

A brit pilóta külön kiemelte a csapat folyamatos fejlesztéseit és a gyárban zajló munkát is: „És az autó ma nagyszerűen érezhető volt, köszönhetően mindenkinek a gyárban, akik folyamatosan nyomják. Apró kis fejlesztéseket hoztunk ide. Minden egyes hétvégén valami újjal jelenünk meg. Mindenki a maximumig tolja.”

A kvalifikáció szoros végeredményéről is beszélt, hangsúlyozva, milyen kevésen múlt a siker: „Nagyon hálás vagyok ezért a pole-ért. Gyors voltam az egész etap során, de még így is csak 10 ezredmásodpercről volt szó, szóval nagyon közel volt ezekhez a srácokhoz. A csapat igazán megérdemli, szóval egy hatalmas köszönet mindenkinek itt.”

Majd a mezőny erőviszonyairól és a riválisokról is beszélt: „Előrébb vagyunk egy Mercedesnél és a Red Bullnál, ezeknek a srácoknak hatalmas erejük van.” A folytatásban méltatta korábbi csapatát és a mezőny teljesítményét is: „Egész évben nagyszerűen teljesítenek, a kékek (Mercedes) ezen a hétvégén, ezek a bajnokok.”

Ugyanakkor saját csapatának harci szellemét is hangsúlyozta: „De a csapatom nem fog leállni, tovább fognak nyomni, és erre vagyok a legbüszkébb.”

Hozzátette, a jelenlegi helyzet nem feltétlenül tartós, ugyanakkor különösen nagy meglepetés számára a silverstone-i eredmény. „Nem mindig lesz így, de nem is számítottunk arra, hogy Silverstone-ba érkezve az első sorért fogunk harcolni, tényleg, tényleg nem. Szóval ez egy elképesztő meglepetés. El vagyok ragadtatva.”

„Szerintem jó volt a tempónk. A szabadedzésen egy rövidebb, valamennyire hosszabb etapra is sor került, nem volt sok idő, de az autó ott jól viselkedett, szóval szerintem jó versenyünk lehet holnap.

„Úgy értem, az első sorból rajtolni… nem is emlékszem, mikor indultam utoljára az első sorból itt. Nem lesz könnyű, amikor ezek a srácok képesek mögötted maradni és közel követni az extra teljesítményük miatt, de mindent megteszek, hogy magam mögött tartsam őket.”

Hozzászólok