Hatalmas mérföldkőhöz érkezett a hazai autósport, miután az Aston Martin hivatalosan is bejelentette, hogy felvette utánpótlás-programjába a mindössze 13 éves Nagy Rolandot. A silverstone-i alakulat a nemzetközi gokartozás legígéretesebb fiataljai között tartja számon a magyar pilótát, aki egy 11 éves ausztrál tehetséggel, Ava Lawrence-szel karöltve csatlakozik a brit istállóhoz.
Az akadémiai rendszer kifejezett célja a jövő sztárjainak felkutatása, így a program a versenypályán és azon kívül is teljes körű támogatást nyújt a fiataloknak. A kiválasztási folyamatban komoly szerepet játszott az istálló stratégiai partnere, a Fernando Alonso nevével fémjelzett DPK Racing, így az Aston Martin pilótájának globális hálózata is segítette a tehetségek menedzselését.
Nagy az OK-Junior kategória egyik legkiemelkedőbb versenyzőjeként hívta fel magára a figyelmet az elmúlt időszakban, hiszen rendszeres résztvevője a legrangosabb nemzetközi sorozatoknak. A hazai tehetség a WSK Super Master Series és a gokart-Európa-bajnokság mezőnyében is folyamatosan bizonyít, sőt, a Champions of the Future Euro Series nyitóhétvégéjén egy előfutamot is megnyert La Concában.
Új csapattársa, az emírségekbeli licenccel induló Lawrence szintén történelmet írt már fiatal kora ellenére, ugyanis az első női bajnoka lett a MENA Cupnak, ráadásul futamot nyert a ROK Cup Italy Mini kategóriájában. Az ausztrál pilóta tehetségét jól mutatja, hogy az F1 Academy Discover Your Drive kezdeményezésében is kiemelt szerepet kapott az aktuális szezonban.
Az akadémia versenyigazgatója kifejezetten elégedett az új igazolásokkal, a szakember szerint ugyanis pontosan ilyen fiatalokra van szükségük az istállónál.
„A junior szintű tehetségek bevonása a stratégiánk egyik legfontosabb része, Ava és Roland pedig tökéletes példái annak a kalibernek, akiket a programunkban szeretnénk tudni” – fogalmazott Nuno Pinto, majd hozzátette: „Mindkét versenyző lenyűgöző potenciált mutatott már a nemzetközi porondon, így rendkívül fontos, hogy ilyen korai szakaszban hozzájárulhatunk a fejlődésükhöz, formálva a pályafutásukat a sportágban.”
A bejelentés részeként a fiatalok meglátogatták az AMR technológiai kampuszát, a modern létesítmény pedig lenyűgözte a magyar gokartost.
„Nagyon örülök, hogy csatlakozhatok az akadémiához, hiszen a csapat rengeteg támogatást nyújt majd számomra, ami elengedhetetlen a karrierem szempontjából” – nyilatkozta Nagy Roland, miközben a gyárlátogatásról is beszélt: „Izgatottan várom, hogy tanulhassak a csapattagoktól, a silverstone-i túra pedig elképesztő volt. Nagyon tetszett a bázis futurisztikus kinézete, de a legjobb rész az volt, amikor közelről is megnézhettem, hogyan készülnek a Forma–1-es autók.”
Lawrence számára is meghatározó pillanat volt a helyszín bejárása, a fiatal lány szerint ez egy hatalmas ugrás a saját felkészülésében.
„Óriási lépés ez a vezetésem fejlesztésében, és már alig várom, hogy találkozzam mindenkivel, akitől tanulni tudok a garázsban” – értékelt a 11 éves ausztrál pilóta, majd így folytatta: „A bejelentés miatti gyárlátogatás nagyon menő volt, különösen érdekesnek találtam látni, milyen anyagokat használnak az autóknál. Még meg is érinthettem a különböző alkatrészeket, hihetetlen volt belelátni ebbe a technológiába.”

