Itt állítsd be, hogy a motorsport.hu hírei elsők között jelenjenek meg a keresőben.

Követett forrás beállítása
A Spanyol Nagydíj főszervezője szerint gyakorlatilag már hetekkel ezelőtt kitehették volna a megtelt táblát a madridi pályára.

Hatalmas az érdeklődés a szeptember közepén bemutatkozó madridi Forma–1-es futam iránt. Luis García Abad, a spanyol fővárosban rendezendő Spanyol Nagydíj vezérigazgatója elárulta, hogy a jegyértékesítés szempontjából gyakorlatilag már hetekkel ezelőtt kitették a megtelt táblát.

Bár a Madring néven futó pályára elméletileg még több néző is beférne, a szervezők nem akarják túlzsúfolni a helyszínt. A cél az, hogy a látogatók valóban élvezni tudják a kora reggeltől késő estig tartó programokat.

„Technikailag már hetek óta teltházasok vagyunk” – nyilatkozta García Abad egy madridi sajtóeseményen. Hozzátette, hogy még a felröppenő pletykák sem tudták lefékezni az eladásokat, amelyek szerint a helyszín nem készül el időben.

A AS beszámolója szerint a sikeres előkészületeket jól jelzi, hogy a Ferrari már két héttel ezelőtt teljesített egy zárt körű tesztet a pályán. A maranellóiak voltak az egyetlenek, akik már tavaly novemberben, a Mexikói Nagydíj idején bizalmat szavaztak a projektnek.

A tesztelés rendkívül fontos volt, hiszen így a gyakorlatban is ellenőrizni tudták a tervezőasztalon megrajzolt technikai részleteket. A munkálatokat a szerződésben rögzített májusi határidőre befejezték, így Madrid 45 év elteltével készen áll a száguldó cirkusz fogadására.

Nagy az érdeklődés

A rendezők komoly logisztikai előnynek tartják, hogy a pálya az IFEMA vásárközpont területén helyezkedik el. A metró, a vasút és a repülőtér közelsége miatt a helyszín rendkívül könnyen megközelíthető, szemben több hagyományos versenypályával.

„Egy Forma–1-es futam megszervezése nem merül ki a pálya megépítésében” – magyarázta a szakember. Úgy véli, hogy a meglévő infrastruktúra, mint a kiépített wifi, az áramellátás és a mosdók komoly segítséget jelentettek a folyamat során.

Madrid ráadásul megszerezte a Spanyol Nagydíj hivatalos elnevezést is, miközben a korábbi rendező, a Circuit de Barcelona-Catalunya Barcelona Nagydíj néven fut tovább. A két spanyolországi futam között azonban nincs harag, a szervezők kifejezetten jó kapcsolatot ápolnak egymással.

A hazai szurkolók kiszolgálása mellett a promóter a külföldi sztárok rajongóit is szívesen látja. García Abad elmondta, hogy nagyon örül Lewis Hamilton, Max Verstappen vagy éppen Charles Leclerc támogatóinak is.

A spanyol pilóták, Carlos Sainz és Fernando Alonso jelenleg nem a legjobb időszakukat élik a technikai háttér miatt. A vezérigazgató szerint ez nem az ő hibájuk, hiszen a megfelelő autóval mindketten képesek lennének a világbajnoki címért harcolni.

„Különösen elismerésre méltó az, amit Fernando 45 évesen produkál” – utalt a kétszeres bajnok elszántságára a sportvezető. Végezetül már csak egyetlen nagy kívánsága maradt a szeptemberi hétvégére, mégpedig az, hogy ne essen az eső.

Hozzászólok