Mint ismert, Max Verstappen 2028 végéig hosszabbította meg a szerződését a Red Bull-lal, ami egy komoly elköteleződés volt mind a pilóta, mind a csapat részéről, hiszen a szerződés lejártakor már 31 éves lesz a jelenleg 24 éves holland.
Viszont sejteni lehetett, hogy ebben a kontraktusban vannak kilépési záradékok is, ezt pedig a Red Bull főtanácsadója, Helmut Marko elismerte, valóban van kilépési záradék Verstappen szerződésében, és egy példát is felhozott:
„Természetesen van kilépési záradék. Ha egy hasonló ’törés’ jön, mint 2014-ben, amikor egyáltalán nem volt esélyünk a Mercedes ellen a motorteljesítmény tekintetében, akkor egyértelmű, hogy van egy kilépési záradék” – mondta Marko a Formel1.de-nek.
A Reuters információi szerint a Red Bull 2026-tól a Porschéval együtt indulhat a Forma-1-ben – konkrétan erről nem beszélt Marko az interjújában, viszont azt elmondta, Verstappen megléte fontos a partnerekkel való tárgyalásokon:
„Max Verstappen egyértelműen egy fontos személy ebben az egész sakkjátszmában. Nem abszurd elképzelés, hogy a gyártók is tiszteletben tartják ezt, a mi csapatunk pedig azt mondhatja, hogy nálunk van a legjobb versenyző.”
„Ebben a világban folyamatosan vannak tárgyalások, mindig szó van arról, hogy ki szállhat be. Ha egy ilyen pilóta van a csapatban, az ösztönző lehet más csapattagok és a partnerek számára is” – fogalmazott Marko.