A Forma–1-es versenyzőből lett szakértő, Martin Brundle úgy látja, hogy a Mercedes kifejezetten jól reagált a 2026-ban életbe lépő technikai szabályváltozásokra, különösen az új fejlesztésű W17-es modelljükkel.
A Sky Sports elemzője a barcelonai privát teszt után beszélt a tapasztalatairól, és úgy fogalmazott, hogy a Mercedes „valószínűleg már most telibe találta az ideális fejlesztési irányt", annak ellenére is, hogy Toto Wolff csapatfőnök óvatosan fogalmazott, és saját bevallása szerint inkább pesszimista alkat.
Brundle szerint viszont a csapat eddig jól alkalmazkodott az új korszak kihívásaihoz.
„Teljesen más aerodinamikai koncepcióról beszélünk, mint amit eddig megszoktunk” – mondta Brundle, utalva a 2026-os szabályok által hozott változásokra. Hozzátette, hogy a Mercedes korábban sosem tudta igazán kiismerni a talajhatásos autókat, hiszen azokkal hol jó, hol pocsék eredményeket értek el, és gyakran azt sem értették, miért.
Most viszont úgy tűnik, ezúttal sokkal jobban sikerült összeállítaniuk az autót, bár Brundle szerint még meg kell nézni, hogyan teljesítenek valós körülmények között, normál pályahőmérsékleten.
Az új szabályrendszer egyik legfontosabb eleme a hajtáslánc módosítása: az erőforrás teljesítményének fele mostantól elektromos forrásból kell származzon, miközben továbbra is marad a belső égésű motor is. Ez a hibrid egyensúly új kihívásokat jelent, például az energiatárolás és -visszanyerés terén.
„A regeneráció és az akkumulátorok töltése kulcskérdés lesz” – hangsúlyozta Brundle. Szerinte ugyanakkor nem valószínű, hogy a Mercedes ezen a téren hátrányban lenne, sőt, valószínűleg legalább olyan jól teljesít, mint a Ferrari- vagy más Mercedes-erőforrást használó autók.
Brundle úgy látja, hogy a Mercedes nemcsak a hajtáslánc terén, hanem több más technikai részletben is előnyre tehetett szert. „Úgy tűnik, több szempontból is idő előtt rátaláltak az optimális megoldásokra" – tette hozzá.
Ugyanakkor óvatosságra intett, hiszen előfordulhat olyan is, hogy az autó hideg időben kiválóan működik, de magas hőmérsékleten gyorsan túlmelegíti a gumikat – ez nem lenne új jelenség a Mercedesnél.
„Még korai lenne végleges következtetéseket levonni, de nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a következetes tempót és megbízhatóságot, amit eddig mutattak. Egyértelmű, hogy egy nagyon jól összerakott csomaggal álltak elő” – értékelt Brundle.
