A monacói hétvége után a Ferrari inkább kérdésekkel, mint válaszokkal távozott. Lewis Hamilton második helye nem feledtette Charles Leclerc balesetét, amit a hercegségben egész hétvégén visszatérő fékproblémák előztek meg.
Leclerc a történteket „lehetetlennek” és szinte veszélyesnek nevezte, ami élénk vitát indított el. A beszállító Brembo nyilvánosan védelmébe vette saját munkáját, hangsúlyozva, hogy csak a teljes adatkiértékelés után lehet felelősen következtetéseket levonni.
Luigi Mazzola, a Ferrari egykori mérnöke a Fanpage.it-nek adott interjúban tágabb összefüggésben vizsgálta az esetet. Szerinte a probléma nem a falnak csapódás pillanatában kezdődött, hanem már péntektől rombolta Leclerc önbizalmát.
Nem a falnál kezdődött
„Az egész hétvégét kell nézni. Charles küszködött, több blokkolása volt, bizonytalan pillanatai, egyszerűen nem érezte az autót. Nem bízott abban, hogyan viselkedik” – mondta Mazzola. „Lewis ezzel szemben komfortosabbnak tűnt, kiegyensúlyozottabb volt, és láthatóan jobban érezte magát az autóban. Ez az első fontos szempont.”
A baleset helyszínével kapcsolatban is árnyalt képet festett. Szerinte az adott kanyarban az aszfalt minősége is szerepet játszhatott, ráadásul Lance Stroll és Leclerc nagyon hasonló módon csúszott ki.
„Ha egy kicsit lekerülsz az ívről, azonnal felszeded a koszt és a törmeléket, az autó pedig azonnal szenved, főleg az eleje, mert elveszíted az első tapadást. Ott ráadásul nem is különösebben nehéz a féktáv, főleg a biztonsági autó alatt. Nem hiszem, hogy konkrét fékhiba történt volna abban a pillanatban.”
„A fékprobléma pénteken és szombaton volt igazán látványos, a baleset csak reflektorfénybe helyezte. Szerintem legfeljebb öt százalékban magyarázza a történteket, ugyanakkor nem gondolom, hogy ez kizárólag a versenyző hibája lett volna.”
A Ferrari fékjei
Mazzola emlékeztetett arra is, hogy a fékek hagyományosan a Ferrari erősségének számítanak. Úgy véli, az idei megoldások hozhattak be bizonytalanságot, amit tavaly még nem lehetett tapasztalni.
„A fék egy Forma–1-es pilótának mindent jelent. A fékerő, a gumik tapadása, az aerodinamikai terhelés és az első-hátsó egyensúly együttese adja ki a teljesítményt. Ha a versenyző nem bízik a fékben, az óriási korlát.” - idézi a Scuderia Fans.
Hamilton eltérő specifikációval versenyzett, és második lett. Mazzola szerint az ilyen döntéseket a pilóták hozzák meg, a csapat nem kényszeríti rájuk.
„A kevés tesztelés következménye ez. Régen több ezer kilométert mentek volna Fioranóban, különböző fékmegoldásokat próbálva. Most mindezt versenyhétvégén kell értékelni. Lehet, hogy Lewis már két korábbi futamon használta ezt a konfigurációt, ami befolyásolta a végeredményt.”
Mercedes-előny és Antonelli
Monacóban sokan a Ferrari áttörését várták, végül ismét a Mercedes nyert. Mazzola szerint ez nem egyszeri kisiklás, hanem egyértelmű tendencia. „Ez volt a hatodik futam, és a Mercedes mind a haton megmutatta a fölényét. Sokan beszéltek 30 lóerős előnyről, de Monacóban nem a motor a döntő.”
„Leszorítóerő, egyensúly, mechanikai tapadás kell. A Mercedes Kimivel megmutatta, hogy kiváló az aerodinamikája, az egyensúlya, és az egész csomagja kiemelkedő. Nem csak a motorjuk erős.”
Andrea Kimi Antonelli ötödik egymást követő győzelmét aratta a hercegségben, ráadásul álló rajtos újraindítás után tartotta maga mögött Hamiltont. Mazzola szerint a siker nagy része az autón múlik, de nem kizárólag azon.
„A Forma–1 körülbelül hetven százalékban autó és harminc százalékban versenyző. A bajnokok ebből a harminc százalékból mindent kihoznak. Öt győzelem zsinórban 19 évesen nem csak az autóról szól. Lehet szerencse egy-egy futamon, de Monaco megmutatta a valódi értékét. Ahhoz, hogy bajnoknak nevezzük, világbajnokságot kell nyernie, de minden adottsága megvan hozzá.”
Elérte a határát a Ferrari?
Mazzola az FIA ADUO elemzésével kapcsolatban is megszólalt, amely szerint nem a Mercedes, hanem a Red Bull Ford belsőégésű motorja számít jelenleg etalonnak.„Nem erre számítottam. Minden jel arra utalt, hogy a Mercedesnek komoly lóerőelőnye van. Úgy tűnik, a Red Bull Powertrains is kiváló munkát végzett. A Honda lemaradása viszont meglepett.”
Az ADUO rendszerrel kapcsolatban nem fogalmazott meg éles kritikát. „Nem tartom rossz megoldásnak. Segít megérteni az erőviszonyokat, és lehetőséget ad a korrekcióra a következő szezonra. Nem egy Balance of Performance rendszer, amit erősen bírálnék.”
A Ferrari helyzetét összességében nem kudarcként írta le, inkább megtorpanásként. „Az az érzésem, hogy a Ferrari elért egy plafont. Fred Vasseur negyedik évében járunk ezzel a struktúrával. Jó munkát végeztek, hiszen jelenleg a második legjobb csapatról beszélünk. Nem lenne helyes bukásnak nevezni.”
„Van egy jó autójuk, jelenleg másodikak a bajnokságban. A McLaren hullámzó, a Red Bull javul, de szerintem még a Ferrari mögött van. Ugyanakkor nem látom azt az áttörést, amely folyamatosan a legjobbá tenné őket. Látok egy plafont, a következő lépcsőt viszont nem.”
Fred Vasseur jövőjéről úgy fogalmazott, hogy előbb le kell zárni a szezont. „Ha végül egyik világbajnoki címet sem nyerik meg, alaposan értékelni kell a helyzetet. A kérdés az lesz, hogy a jelenlegi struktúra finomításával reális-e a világbajnoki harc, vagy komolyabb változás szükséges. Ezt azoknak kell eldönteniük, akik ezért felelősek.”

