A holland pilóta úgy érkezik majd meg Szingapúrba, hogy ő nyerte az előző két versenyt. Miközben Monzában a McLarenek még ott voltak mögötte a második és harmadik helyen, addig Bakuban Lando Norris csak hetedik lett, miközben Oscar Piastri már az első körben kiesett, és így értékes pontokat bukott a riválisokkal szemben.
Hét versenyhétvégével a vége előtt Verstappen most 44 ponttal követi Norrist, és 69 egységre van az élen álló Piastritól. Ez alapján akár úgy is tűnhet, hogy a McLarennek kár aggódnia a négyszeres bajnok miatt, hiszen még mindig elég messze van, de ha folytatódik az elmúlt hétvégék tendenciája, akkor a wokingiak egyáltalán nem lehetnek nyugodtak.
Még úgy sem, hogy eddig alapvetően domináns szezont futnak, és Szingapúrban elhódíthatják a konstruktőri bajnoki címet. Fontos kérdés azonban, hogy mi lesz a házon belüli csatával, hiszen eddig a két pilóta úgy küzdhetett egymással, hogy lényegében biztos volt, hogy csak közöttük dőlhet el a végső cím.
Bár még mindig nehéz lenne elképzelni ennek ellenkezőjét, de Verstappen közeledésével felmerülhet a kérdés, hogy nem kellene-e a McLarennek inkább az egyik versenyzőjére fókuszálnia, hogy biztosan megszerezzék azt az egyéni bajnoki győzelmet.
Amikor Brownt a Bloomberg erről a témáról kérdezte, az amerikai megerősítette, hogy ők a folytatásban is engedni fogják a szabad versenyt. „Szerintem oda kell figyelni Maxra. Folytatnunk kell, amit eddig csináltunk. A konstruktőri bajnokság nagyon jól néz ki. Bakuban már lehetőségünk volt megszerezni, de Bakuról inkább ne beszéljünk. Szingapúrban remélhetőleg már el tudjuk végezni a munkát.”
„Emellett pedig azt akarjuk, hogy a két versenyzőnk és Max, bár őt szeretnénk kivenni a képből, harcolhassanak a bajnoki címért, mindezt pedig továbbra is egyenlő lehetőségek és egyenlő eszközök mellett, és akkor győzzön a jobb. Ez a célunk.”
„Ha lehet, akkor egyáltalán nem akarunk beleavatkozni a dolgokba, de persze előfordulhatnak esetek, mint ahogy Landónál ott volt a technikai hiba, vagy történhet valami a biztonsági autók alatt is. Ettől függetlenül azonban azt akarjuk, hogy Lando és Oscar Abu-Dzabiig küzdhessen egymással a bajnokságért, és aztán kiderül, ki a jobb.”
-crop-1200x800.jpg)